Kezdőlap / Társadalom / Vallás / A görög vallás

A görög vallás

Kr. e. 1850 – Kr. u. 529
A görög vallás a görögök előtti lakosság és a bevándorolt görög törzsek vallásának az összeolvadásából jött létre.
Az első görög törzsek Kr. e. 1850 és 1600 között különböző északi területekről érkeznek Hellász földjére, és hatalmas, erős királyi várakat építenek. Kr. e. 1200-ra elfoglalják a Pelopponészoszt, és Kis-Ázsia számtalan szigetét. Kr. e. 750 és 550 között gyarmatokat létesítenek Szicíliában, Alsó-Itáliában, Dél-Galliában és a Fekete-tenger partján.
Minden új gyarmat megalapítása egy jóslattal kezdődik, amely az alapító személyét is megnevezi. Mind a politikai, mind a szociális élet egy állami vallási közösségbe integrálódik, amely az adott város istenének a védelme alatt áll, és ez az isten határozza meg a törvényeket is. Ez a vallási és politikai államszövetség szervezi meg a közös kultikus ünnepeket is egy központi kultuszhelyhez kötődve, mint például a Delphiben álló Apolló-templom.
A nép vallásában a helyi isteneké a vezető szerep, ellentétben a nemesség vallásával, amelyben, mint Homérosz „Iliásza” is megmutatja, az olümposzi istenek uralkodnak emberi alakban. A nehezen megmászható Olümposzt a 2911 méteres magasságot is elérő, és gyakran felhőkkel borított hegycsúcsaival az istenek lakhelyének tekintik.
Az ég hatalmas istenei a titánok atyja Kronosz, és felesége, Rhea. Gyermekeik és unokáik közül tizenkettőt az Olümposz isteneiként tisztelnek:
Zeusz a görögök leghatalmasabb istene.
A testvérei:
Héra a Föld istennője, Zeusz felesége
Poszeidón a tengerek és vizek istene
Démétér a föld termékenységének az istennője
Hesztia a házi tűzhely isteni őrzője

Zeusz, az istenek atyja, még további isteneket is nemzett:

Apolló a halál, a fény, a jog és a béke istene
Artemisz a vadászat és a termékenység istennője
Árész a háború istene
Afrodité a szépség és a szerelem istennője
Hermész a lelkek isteni kísérője
Athéné a béke, a bölcsesség és a tudomány istennője
Héphaisztosz a háború és az igazság tüzének az istene

Ezt mindenképpen olvasd el!

A kereszténység hat alaptanítása

A kereszténység hat alaptanítása felsorolásszerűen, de a téma kibontása nélkül található meg a Bibliában. a …

Hozzászólás