Kezdőlap / Társadalom / Vallás / Az iszlám: Mohamed prófétai prédikációi

Az iszlám: Mohamed prófétai prédikációi

Alapító: Mohamed Mekkában, Kr. u. 570-632
Mohamed 35 évesen ébredt tudatára a prófétai feladatainak. Prófétai prédikációi az általa folyamatosan érzékelt isteni kinyilatkoztatásokon alapulnak. Mohamed a világvégéről prédikál, és bűnbánatra, jótékonyságra szólít fel. Első híveit Mekka elővárosának szegényei és rabszolgái között találja meg. A hatalmasok azonban félnek Mohamed befolyásától, és elutasítják. Mohamed számtalan csodát visz véghez, az ételszaporítást, a gyógyítást, és a víz kettéválasztását. Amikor meg akarják ölni, Mekkából Medinába megy, ahol megkezdődik mind az uralma, mind a harc a „hitetlen” mekkaiak ellen. A tíz évig tartó harc, és az azt követő fegyverszünet után megkezdődnek a Mohamed által személyesen vezetett „zarándoklatok” vissza, Mekkába.
Az „iszlám” szó alávetettséget és odaadást jelent, és a moszlim legszentebb tárgya a Korán. A Korán tartalmazza Mohamed összegyűjtött kinyilatkoztatásait, akárcsak Mózes Tórája, vagy Jézus evangéliumai. A régi iszlám az alapítója halálával ér véget, és az ezt követő szakadások révén három új irányzat alakul ki: a szunniták, a síiták és a szakadárok.
Allah (arab szó, jelentése: isten) a legmagasabb lény elnevezése. A vallás kiemelkedő jellemzője, hogy az etika lényegesen fontosabb a dogmáknál, ezért az iszlám középpontjában a törvény áll, tehát az iszlám törvényeken alapuló vallás. A törvény, a „saria”, Allah parancsait tartalmazza, és kiterjed a moszlimok vallási, szociális, egyéni és politikai életének minden területére.
Az iszlám fundamentalizmus megköveteli, hogy az egyház és az állam elszakíthatatlan egységet alkosson, és határozottan elutasítja a nyugati világ gondolkodásmódját és életformáját. Viszont a hagyományos iszlám hívei ezzel a felfogással nem akarnak a nyugati világ ellen fordulni.
A szufizmus, a korai iszlám misztikus irányzata, a „suf” (arab szó, jelentése: durva gyapjúanyag) szóból ered, mert ebből az anyagból készült az akkori misztikusok és aszkéták öltözéke, akiknek a köréből a szufizmus kiindult. Az irányzatra a 9. századig az aszkétikus jámborság, a világtól való visszavonulás és a világról való lemondás jellemző, majd később megjelenik a misztikus szerelem gondolata is. A 13. században az iszlám misztikusok rend-jellegű testvériségeket alkotnak, amelyeknek a tagjait a 17. századtól kezdve Európában derviseknek nevezik (perzsa szó, jelentése: koldus). A szufizmus legfontosabb jellemzői az aszkézis és a meditáció. A dervisek a rend vezetőjének engedelmeskednek, és koldulásból, vagy kegyes adományokból élnek.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

A kereszténység hat alaptanítása

A kereszténység hat alaptanítása felsorolásszerűen, de a téma kibontása nélkül található meg a Bibliában. a ...

Hozzászólás