LifePress Életmód magazin
A homeopátia alapjai
Az alternatív vagy komplementer gyógyászati módszerek sorában különleges helyet foglal el a homeopátia. Míg ebbe a kategóriába általában olyan ősi és/vagy Európán kívüli eredetű módszerek tartoznak, melyek axiómáikban, alapfeltevéseikben térnek el gyökeresen a mindenki által ismert hagyományos vagy nyugati orvostudománytól (az akupunktúra, a csontkovácsolás, auramodifikáció és hasonlók), a homeopátia csak alig kétszáz éves és egy lipcsei doktor alkotta meg az alapelveit.
Christian Samuel Friedrich Hahnemann 1790-ben kísérletezett azzal, milyen hatása van a kínafa kérgének, akkoriban ezt a szert már elterjedten alkalmazták a malária gyógyítására. Úgy vette észre, hogy ha nagyobb adagokat vesz be a szerből, akkor mindazok a tünetek jelentkeznek nála, amiket a malária okoz. Következtetése tehát egyszerű volt: hasonlót a hasonlóval kell kezelni.
Ma is ez a homeopátia első és legfontosabb elve. Hahnemann elmélete szerint, ami nagy mértékben valamilyen tüneteket vált ki, az kisebb mennyiségben gyógyító hatású lehet. Nem volt ez teljesen új gondolat, nyomai már Hippokrátész írásaiban is fellelhetők (a hasonló hatásúval való gyógyítás nem teljesen idegen a hagyományos orvoslástól sem, gondoljunk csak Jenner tehénhimlő oltására). Hahnemann azonban tovább ment és azt állította, hogy minél kisebb adagot alkalmazunk, annál hatásosabb lesz a szer. A hígítást a homeopátiában potenciálásnak nevezik, hiszen ezáltal éri el a szer egyre nagyobb és nagyobb hatásfokát. Fontos, miként történik a hígítás, egyes szereket többszöri lépésben tízszeresére (D potenciálás), másokat százszorosára (C potenciálás) hígítanak. A szer erőségét így egy betű és egy szám adja meg: D8 azt jelenti, hogy nyolcszor egymás után hígították tízszeresére az eredeti oldatot (az 1 g/l koncentrációjú anyagból tehát 10-8 g/l koncentráció lesz), előfordul C200 hígítás is, ami azt jelenti, hogy kétszázszor hígították az eredeti oldatot a százszorosára (az előbbi 1 g/l koncentrációjú oldatunkból így 10-400 g/l koncentrációjú lesz). Természetesen nem csak egyszerű hígításról van szó, az anyagot minden hígításnál tízszer erőteljes mozdulattal fentről lefelé kell rázni, enélkül mit sem ér az egész. A hígításhoz vizet, alkoholt vagy száraz anyagok esetében tejcukrot használnak.
A homeopátia alapelve tehát az egyes gyógyszerek nagy dózisainak hatásvizsgálata, ezt nevezik gyógyszerképnek. A mai homeopátiás gyakorlatban mintegy 2000 anyag gyógyszerképe ismert. Bár ezek többsége növényi szer, nem csak gyógynövények használatáról (fitoterápiáról) van szó, szerepelnek köztük állati eredetű anyagok, ásványok és elemek (pl. az arany) is. A gyógyszerképekkel együtt jöttek létre a betegségképek, melyek az egyes betegségek tünetegyütteseit adják meg. A megfelelő betegségképhez meg kell találni a hasonló gyógyszerképet és azt a szert kell adni, minél súlyosabb a kór, annál nagyobb hígításban.
A homeopátia alapelvei szerint minden kórnak egyetlen, megfelelő szer a valódi ellenanyaga. Nagyon súlyos és előrehaladott betegségeknél elegendő ha csak a tünetek egyeznek, de a kisebb bajoknál a teljes személyiséget is vizsgálni kell, mivel az egyes gyógyszerek csak a megfelelő személyiségtípusokra hatnak. A gyógyszerképeknek ezért nem csak a fizikai, hanem a lelki hatások fontos részét képezik, amik aztán a betegségképekben is megtalálhatóak. A homeopaták könnyen meglátják valakiben például a hagyma típust és tudják, hogy az ő rossz hangulata remekül reagál a hagyma C50-es dózisára. Más személyiségnél azonban teljesen más anyagra lenne szükség.
Hahnemann leírásai szerint minden bajt, még a látványosan kórokozók által keltetteket is a szervezet belső egészségtelensége okozza, amit helyreállítani nem a parazita kiűzésével, hanem a megfelelő szerekkel lehet. 1810-ben megjelent fő művében az Organon-ban kifejti, hogy a galandférgek az egészséges szervezetben vígan elvannak a bélsárban és nem okoznak gondot, csak kóros bélmozgások késztetik őket arra, hogy a bélfalba kapaszkodjanak és ezáltal további károkat okozzanak. Leírása szerint a féregűzés tehát teljesen haszontalan foglalatosság, ehelyett a megfelelő gyógyszert kell a megfelelő dózisban alkalmazni. Minthogy a XIX. század elején, az orvostudomány durva módszerei miatt a féregűzés gyakran a páciens halálával végződött, nem csoda, hogy a homeopátiás módszer gyakran sikeresnek bizonyult.
A homeopátia hazánkban
A homeopátia hamar nagy népszerűségre tett szert, ami nem is csoda, ismerve a kor orvosi eljárásait. Abban az időszakban, amikor érvágással, hánytatással és köpölyözéssel próbáltak mindent gyógyítani, az a doktor, aki ártalmatlan folyadékokat és apró tablettákat javasolt, gyakran több eredménnyel járt, hiszen biztosan nem ártott a betegeinek. Bár a Habsburg birodalomban tiltva volt (főként a gyógyszerészek tiltakozásai miatt), hazánkban is hamar akadtak követői. A reformkor számos nagyjának (Kossuth, Széchenyi, Deák) volt homeopata, ahogy akkor nevezték hasonszenvi orvosa. Ezek az orvosok bizonyosan kíméletesebbek volt a megszokott módszerekkel dolgozó társaiknál. Az egyik első hazai hasonszenvi orvos Bakody József Hahnemannhoz hasonlóan magán próbálta ki a gyógyszerek nagyobb adagjait, hogy újabb gyógyszerképeket írhasson le, kísérleteibe azonban belehalt. Fia, Bakody Tivadar lett a magyar német ajkú református gyülekezet által alapított hasonszenvi kórház, a Bethesda első főorvosa 1866-ban. Az arisztokrácia hathatós támogatásával és Eötvös József akkori közoktatásügyi miniszter tiltakozása ellenére 1872-ben a Orvosegyetemen megalakult két hasonszenvészeti tanszék is.
A XX. század elején a homeopátia varázsa lényegesen csökkent, hiszen a hagyományos orvoslás is kíméletesebbé vált, a modern módszerek pedig valóságos csodákat eredményeztek. 1949-ben aztán a homeopátiát a pszichoszomatizmussal, a neodarwinizmussal és a higiénizmussal együtt idealista tévtannak és mint ilyen betiltásra érdemesnek ítélték. Magyarországon nem is alkalmazták a továbbiakban, joggal írhatta tehát a neves orvostörténész Antall József (szerzőtársával, Kapronczay Károllyal) 1973-ban, hogy „Hazánkban ma már csak történetükről beszélhetünk, téves irányzatuk, tudománytalan gyógymódjuk sajnos hosszú ideig nagymértékben akadályozta a modern orvostudomány fejlődését.”
A homeopátia kritikája
Számtalan olyan kísérletet végeztek, melyek tudományos bizonyosságot próbáltak nyerni a homeopátia hatékonysága felől. Ezek közül azonban egy sem jutott olyan eredményre, amely cáfolhatatlan tényként lenne elfogadható (bár többségük nem tudta kimutatni a homeopátiás módszerek hatékonyságát). Ennek két oka van, az egyik az, hogy a homeopátiás módszerek vizsgálatakor szinte lehetetlen a placebo-hatás kiszűrése. Ismert ugyanis, hogy remek eredmények érhetők el olyan tablettákkal is, melyek semmiféle hatóanyagot nem tartalmaznak, elég az, ha a beteg meg van győződve hatékonyságukról. Ezt tükrözi az ilyen tabletták neve is, ami annyit tesz: hatni fogok. A homeopátiás orvosok hosszasan és behatóan foglalkoznak a betegeikkel, hiszen nem csak egy tünetegyüttesre kíváncsiak, hanem az egész személyiséget meg akarják ismerni. A beteg tehát úgy érzi, hogy most valóban törődtek vele, ezért a gyógyszerben is nagyobb hite lesz. A másik ok, hogy a homeopátiás orvoslás alkalmatlan a valódi tudományos vizsgálatra. A hasonszenvi orvosok állítják, hogy a gyógyszerek csak egyes embertípusokra hatnak, de azt nem tudják objektíven megadni, hogy mitől tartozik valaki egyik vagy másik csoportba, az csak a homeopata döntésén múlik. Így viszont nehéz megejteni azokat a kettős vak és megismételhető kísérleteket, amik szükségesek lennének ahhoz, hogy tudományos alapossággal igazoljuk a módszer hatékonyságát. A homeopátia egyszerűen kivonja magát az európai természettudomány által felállított keretek közül és így valahol a hit és a tudás közti szürke mezőben mozog. Természettudományos szemmel nézve a homeopátia teljesen elfogadhatatlan. A gyógyszertan alapvető tézise, hogy az adag és a hatás egyenes (és nem fordított) arányú összefüggésben van. Az természetesen lehetséges, hogy a nagyobb adagok újabb hatásokat is okozzanak, de az nem, hogy a hatás a dózis csökkenésével erősödjön. A cianid egészségügyi határértéke az ivóvízben hazánkban 5*10-5 g/l, ez a koncentráció teljesen ártalmatlan az emberi szervezetre. Ha tömény ciánból indulunk ki, ezt a hígítást a homeopátia elvei szerinti D8-nál érjük el. Az ilyen hígítások a közepesen gyengék között szerepelnek a homeopátiás gyakorlatban.
Még nagyobb probléma, hogy jelenlegi kémiai és fizikai ismereteink szerint a homeopátiás gyógyszerek többsége a beléjük vetett hiten túl semmiféle hatóanyagot nem tartalmaz. Vegyük a korábban említett C200 hígítást. Ahhoz, hogy ennek a szernek egyetlen literjében legalább egy darab hatóanyag molekula maradjon, a kiinduló oldatunknak literenként 10400 darab molekulát kellene tartalmaznia. Jelenlegi ismereteink szerint a világegyetemben 1081 atom található. A homeopátia hívei szerint nem is lehet az ő anyagaik hatékonyságát ilyen egyszerű módon magyarázni, hanem arra a magasabb kvantummechanikai összefüggések fognak majd megoldást adni, melyeket még nem ismer a tudomány. Mások a víz elektromagnetikus emlékezetét hívják segítségül, amit sajnos még nem bizonyított semmilyen kutatás. Bárhogyan is nézzük, természettudományos szempontból a h