LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Valamikor a XX. század közepén egy Steve Russel nevű egyetemista megalkotta a Space War című számítógépes játékot, amelyben két űrhajó küzdött egymás ellen. Szerintem nem is gondolt bele, mit tett ezzel.
Ha a mai fiatalokat megkérdezzük, egyre kevesebben választanák a könyvüket a gép helyett. Ez persze nem az ő hibájuk, hanem inkább a szüleiké, akiknek könnyebb a „gépdadusra” bízni a gyereket, mint elővenni a „Gazdálkodj okosan”-t vagy a „Ki nevet a végén”-t, és egy kicsit foglalkozni a poronttyal.
Ma már a technika fejlődése miatt elkerülhetetlen, hogy a gyerek ne találkozzon a számítógéppel, és így a számítógépes játékokkal. És sajnos egyre fiatalabb gyerekek is a gép elé ülnek. Nem mondom, hogy nincsenek jó játékok, amelyek fejlesztik a logikai vagy egyéb képességeket, de egyre inkább a lövöldözős, verekedős játékok vannak túlsúlyban, és ezek azok, amelyekkel sikk játszani. Már külön kategóriát is képviselnek a lövöldözős játékok között az úgynevezett FPS-ek (First Person Shooter), amelyek azért veszélyesek, mert a játékos szemszögéből láttatják az eseményeket, és így a gyerek jobban beleéli magát a játékba, azonosul a szereplővel. Egy 5-6 éves gyerek pedig még alig tud különbséget tenni a valóság és a játék között.
A grafikai és akusztikai fejlesztések nyomán a játékok egyre valósághűbbek lesznek. Persze a játékgyártók azzal takaróznak, hogy ezek a játékok levezetik a feszültséget. Viszont ha kipróbálunk egy ilyen játékot, akkor észrevehetjük, hogy a bennünk lévő feszültség nemhogy csökken, hanem még növekszik is. Nem levezeti az agressziót, hanem előidézi.
A legnagyobb probléma az, hogy a számítógépes játékok nem segítenek egy gyereknek abban, hogy kifejezze az érzéseit, egy gép nem fogja az empátiára megtanítani. Míg a mi nemzedékünk játék babával, matchbox-szal, legóval játszott, a következő generáció a virtuális valóságban tölti gyerekkora nagy részét.