Kezdőlap / Társadalom / Történelem / A kengók kora

A kengók kora

Mijamoto Muszasi:
A középkor végén nagy harci tapasztalattal rendelkező kardvívó mesterek tűntek fel, akik megalapozták a kard Edo-kortól megfigyelhető diadalútját. Ezeket a harcosokat
kengónak (kardvívó mesterek) nevezzük, közéjük tartozik az előbbiekben bemutatott Cukahara Bokuden és Saitó Denkibó is.
A leghíresebb kengó Japánban mégis Mijamoto Muszasi. Azt mondhatjuk, hogy Cukahara Bokuden mellett egyike Japán két legnagyobb kardvívómesterének. A japán kardvívásban általában egy kardot, két kézzel fogva használtak, Muszasi viszont két kardot egy-egy kezében tartva harcolt. Különleges stílusát Nitó-rjúnak („Két-kardos irányzat”) nevezte. Mijamoto Muszasi az egész világon híres, ismertsége ellenére azonban meglehetősen rejtélyes kardvívómester volt. Általában a „Gorin no so” („Az öt elem könyve”) szerzőjeként ismerik, valójában azonban az írás maga nem maradt fenn eredeti példányban. A jelenleg ránk maradt mű mind átirat, emiatt merült fel a feltevés, hogy talán nem is Muszasi írta a „Gorin no só”-t. Jelenleg is inkább ez a nézet dominál akadémikus körökben. Létezik egy „Harmincöt pont a stratégiáról” című írás, mely a feltételezések szerint a „Gorin no so” alapjául szolgált, és amelyet minden kétséget kizáróan Muszasinak tulajdoníthatunk. Az azonban még rejtély, hogy vajon ennek alapján írta-e meg valamelyik tanítványa „Az öt elem könyvét”, vagy pedig egy Muszasi által írt vázlatot tisztáztak-e le a tanítványai. Muszasi valószínűleg Tensó 12. évében (1584) született, születési helyét azonban nem ismerjük biztosan. Kétféle elmélet létezik: az egyik szerint Harimában (a mai Hjógo-tartomány területén), a másik szerint Mimaszakában (a mai Okajama-tartomány területén) született.
Úgy tartják, mindössze 13 éves volt. mikor először élet-halál küzdelmet vívott, és győzelmet aratott egy Arima Kibei nevű harcos fölött. 17 évesen részt vett a szekigaharai ütközetben, amely nagy változást idézett elő a japán történelemben, és az Edo-kor beköszöntéhez vezetett. 21 éves korában a fővárosba ment, hogy más iskolákkal folytatott kardvívó mérkőzéseken vegyen részt. Győzött a híres kardvívó család, a Josioka-klán elleni összecsapásban, amely haragot szítva bosszú-párbajhoz vezetett. 29 évesen a híres, Szaszaki Kodzsiró elleni ganrjú-dzsimai küzdelemben aratott győzelmet. 13 éves korától kezdve, eddig több mint 60 mérkőzésen vett részt, ám egyetlen egyszer sem szenvedett vereséget.
Ezt követően azonban Muszasi hirtelen felhagyott a párbajokkal. Azt mondják, ráébredt, hogy ereje nem valódi, és szabályszerű gyakorlásba fogott. Állítólag 50 éves korában éltette meg a harcművészet lényegét. Az azonban rejtély, hogy az addig eltelt 20 év alatt milyen gyakorlatokat folytatott, vagy milyen módon élt.
Vívótehetsége ellenére Muszasi életútja nem volt szerencsésnek mondható. A korabeli harcművészek remélték, hogy tudásuk elismeréseként egy híres tábornok vagy daimjó (földesúr) szolgálatába állhatnak. Ennek érdekében a tartományokat járva, más iskolákkal való mérkőzések által próbáltak hírnevet szerezni maguknak. Ám annak ellenére, hogy Muszasi kardforgató tudása Japán szerte ismert volt, kezdetben senki nem fogadta szolgálatába. Végül késői éveiben, 57 éves korában alkalmazta Kumamoto ura, Hoszokava Tadatosi.
Állítólag Muszasi rendkívüli hálát érzett Hoszokava Tadatosi iránt. Ennek hatására jegyezte le és adta át neki technikájának lényegét a „Harmincöt pont a stratégiáról” című műben. Amikor nem sokkal ezután Hoszokava Tadatosi meghalt. Muszasi csalódottsága nem ismert határokat.
Állítólag 60 éves korában írta „Az öt elem könyvét”, az azonban nem bizonyított, hogy valóban így történt-e. 62 évesen, utolsó erejét összeszedve, a „Dokkó-dó” („Az önerő útja”) írásakor hunyt el. Híres mondása – „Tetteid ne bánd meg” – ennek a „Dokká-dómk egy sora.
Aiszu Ikó:
A későbbi, újkori (Edo-kor) kardvívást megalapozó harcművészek között mindenképpen meg kell említenünk Aiszu Ikó nevét. Az iszei Aiszuban (a mai Mie-tartománybeli Sima) született a Kjótoku-korszak első évében (1452), és a Tenbun-korszak 7. évében (1538) halt meg. Mivel fiatal korától kezdve tehetsége volt a kardtechnikákhoz, sokfelé, nagy erőkkel tevékenykedett. Úgy hírlik, hogy legmesszebb a tengeren átkelve a kínai Ming-államig jutott.
Meglehetősen nagy tudással rendelkezhetett, ám 36 éves korában a Mijazaki-beli Udo- szentélybe visszavonulva ismét a kard gyakorlásának szentelte magát. Úgy mondják, hogy ennek eredményeképpen, a gyakorlás beteljesedésének napján egy majom képében megjelent istentől ismerte meg a kardvívás valódi titkát.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Járványemlék Pest-Budán

A török uralom után szomorú képet mutatott Pest-Buda közegészségügyi helyzete. Az ostrom következtében a város …

Hozzászólás