Kezdőlap / Társadalom / Történelem / A szabadkőművesség a kezdetektől

A szabadkőművesség a kezdetektől

Az Angliai Nagypáholy születési éve 1717, színhelye egy fogadó volt. Skóciában feltehetően már a 16. században, Angliában pedig a 17. században megkezdték tevékenységüket, Párizsban pedig létrejött a Nagyoriens, amit a későbbiekben reguláris, vagy liberális testvériség megnevezéssel illetnek. A szabadkőműves alkotmányt 1723-ban állítja össze és adja ki James Anderson, majd bővítik és újítják, így 1738-ban újból kiadásra kerül. Ennek hatására versengés alakult ki a régiek és az újak között, ez 1813-ig tartott, akkor a rivális páholyok Angliában megalkotják az Egyesült Nagypáholyt. 1815-ben működési alapszabályzatukon módosítva, hogy a tagok tegyenek hitet a Világegyetem építőmestere mellett. Nagy szakadás következett be 1877-ben az angliai Nagypáholy és a Nagyoriens között, mivel ez utóbbi nem kívánja meg alapfeltételként a hitet, sőt elismer női- és vegyes páholyokat is. A 20. század első jelentős tevékenysége az volt az angolok részéről, hogy kiadják a regularitás alapelveit tartalmazó dokumentumot, amelyben kifejtik, hogy milyen módon és miért ismernek el nagypáholyokat, vagyis mely szervezeteket tartják szabadkőművesnek és melyeket nem. Szempontjaik: valamely vallás szempontjai alapján hinniük kell, a tagok csak férfiak lehetnek, tilosak a vallás-és politikai kérdések, valamint a kapcsolat olyan személyekkel, akik nem vallják elveiket. 1738-ban adja ki XII. Kelemen pápa azt a bulát, mely szerint a szabadkőművesség káros, veszélyes az államrendre és a hívek lelkére nézve. Ezért a pápa megátkozza egyházilag a szervezetet és annak tagjait, mert úgy érzi, hogy veszéllyel vannak a katolikus vallás dogmatikus tisztaságára.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Perszepolisz

Perszepolisz ( a mai Takht-e Jamshid ) romjai Irén déli részén helyezkednek el. A Dareiosz …

Leave a Reply