Kezdőlap / Trendi témák / A szüzesség nem szégyen

A szüzesség nem szégyen

Sok 17-18 év körüli lány – akinek még nem voltnemi kapcsolata – szégyelli, hogy még szűz, azt gondolva, kisebb az értéke más, már nemi életet élő lánynál. Pedig ez nincs így. A lány a szüzességét, az első nemi kapcsolat élményét nem a szüleinek, a környezetének tartogatja, ill. szánja, hanem arra vár, hogy a megfelelő partnerrel a megfelelő időben történjen meg az első szeretkezés. Ezzel nemhogy csökkenti, de emeli erkölcsi értékét. Ebben a kérdésben pedig mindenki saját maga dönt és cselekszik. Azt megtiltani a fiatalnak, hogy nemi életet éljen, nem lehet. Ha akarja, úgyis talál rá alkalmat, lehetőséget. A tiltás pedig nem jó pszichológiai fegyver a serdülőkkel szemben, hisz könnyen az ellenkezőjét érhetik el vele. Nem jó az sem, amikor a szülő homályos célzásokkal próbál eredményt elérni. Pl. azt mondja a nővé váló lánynak, “most már nagy lány vagy, tessék vigyázni magadra”. Ha a szülő szeretné megóvni az esetleges kellemetlenségektől, akkor helyesebb, ha elbeszélget a lányával erről a témáról. A beszélgetéskor elhangzott információt, tanácsot szívesebben fogadják el a fiatalok, mivel azt betartani nem kötelező: a döntés, a választás lehetőségével élhetnek. Az önállóságra való nevelésben, az önálló életre való felkészítésben fontos lépés ez. Tudatosítani kell, hogy a saját maga által hozott döntésekért magának kell vállalnia a felelősséget. Ezzel nagy lépést tehet a szülő a felelősségtudat kialakítása felé. Fontos alap elv a következetesség: a megállapodásokhoz mindkét félnek tartani kell magát.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Környezettudatosság

Már óvodáskorban el lehet kezdeni a gyermekünk környezet szeretetre és óvására való nevelését. A gyermekek …

Hozzászólás