LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Napjainkban sokan élnek közülünk abban a meghasonlottságban, amely olyan állapotot jelent, amikor a belső és a külső igazság már nem áll összhangban. Régi igazságot cipelünk magunkkal, amellyel külsőleg is azonosulunk. Belsőleg azonban ennek az igazságnak sok része már régóta nem helytálló a számunkra. Ennek a következménye pedig a nyugtalanság, a bizonytalanság, a fáradtság, a rossz közérzet, és úgy érezzük, mintha szűkké vált volna a saját testünk.
Ezek a következmények érthetőek, hiszen a test és a lélek összetartozik, és egymással összhangban álló, csodálatos szerkezetet alkotnak, amely csak a két rész együttműködésével képes fejlődést elérni. A spiritualitás egyik alapvető gondolata, hogy a szellemnek egyesülnie kell bennünk a lélekkel, a léleknek pedig a fizikai síkkal, de az ide vezető lépcsőt lentről kell felépíteni. Akarnunk kell a fejlődést – hiszen a szabadságunkhoz tartozik, hogy saját magunk választhatjuk meg a hajlandóság és a felkészültség idejét.
Amíg azonban nem ismerjük fel, hogy a fizikai és a lelki sík összetartozik, és ezért különbözőképpen értékeljük ezeket, addig „vagy-vagy” életfelfogásban élünk, tehát vagy csak az egyikkel, vagy csak a másikkal akarunk azonosulni. Két Én-területre osztjuk fel magunkat, amelyek közül az egyik jó, a másik pedig rossz. Így vagy azok közé tartozunk, akik állandóan vádolják magukat, mindig elégedetlenek önmagukkal, örökké rossz a lelkiismeretük, és nem is nagyon szeretik saját magukat, vagy azok közé, akik azt hiszik, hogy nekik mindent szabad, nagyon fontosnak tartják magukat, mindig igazuk van, nagyon kényesek, és csalódottak amiatt, hogy senki sem szereti őket igazán.
