Kezdőlap / Társadalom / A világ országai – Afganisztán

A világ országai – Afganisztán

Afganisztán tengerektől elzárt ország a Közel-kelet keleti peremén. Területének jelentős részét az Eurázsiai-hegységrendszer nyugat felé legyezőszerűen szétágazó láncai hálózzák be, amelyek keleten a Hindukus vonulatában 7000 méter fölé emelkednek. Az ország nyugati felét az Afgán-medence alacsonyan elhelyezkedő kietlen, sós-agyagos sivatagjai – a „halál sivatagja” és a „kétségbeesés sivatagja” foglalják el.
Az 1747-ben létrejött afgán állam a 20. század közepén fejlett demokratikus monarchia volt. A különböző afgán törzsek közti folytonos harcoknak köszönhetően alakult ki 1893-ban az akkori Brit-Indiával való határ, amely a mai afganisztáni-pakisztáni államhatár. Ezért az afgán nép többsége a mai Pakisztán területén él. Az állam fejlődését az 1973-as katonai puccs, a szovjet invázió, majd az azt követő mintegy húszéves polgárháború után 1996-ban a szélsőségesen fundamentalista tálibok rémuralma vetette vissza. A jelenlegi állam 2002-ben alakult újjá, az USA terrorizmusellenes politikája következtében megszállta az országot, és elűzte a tálib rezsimet. A Föld egyik legelmaradottabb országa. Földje ásványkincsekben gazdag, de a bányakincsek kiaknázása még alig indult meg. Ipara fejletlen, a háziiparból kikerülő termékei (szőnyeg, bőráru) világhírűek és keresettek a világpiacon. Az öntözött földeken főként gyapotot, gyümölcsöket és zöldségféléket, a szárazabb hegyvidéken búzát és árpát termesztenek. A lakosság egy része nomád és félnomád állattenyésztésből él.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Rio de Janeiro városa

A várost spanyol telepesek alapították 1565-ben. Jelenleg 6,230 millió lakosa van és a város területe …

Leave a Reply