LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Németországban 1919 januárjában tartottak parlamenti választásokat. Ennek eredményeképpen szociáldemokrata-liberális-keresztény centrum összetételű koalíció alakíthatott kormányt. A munkástüntetésektől, a jobboldali terrorkülönítmények összecsapásaitól zűrzavaros Berlin helyett a békés kisvárosban, Weimarban ült össze az alkotmányozó nemzetgyűlés. Az itt elfogadott alkotmány után a 20-as évek Németországát weimari köztársaságnak nevezték. Az új hatalom biztosította a polgári demokratikus szabadságjogokat (általános titkos választójog, sajtószabadság, egyesülési és gyülekezési szabadság, kiterjedt szociális törvényhozás). Ugyanakkor érintetlen maradt a konzervatív jobboldal feudális és reakciós erőinek bástyája a junker nagybirtok, helyén maradt a hadsereg jórészt császárhű tisztikara, s a demokratikus köztársasággal hasonlóképpen nem rokonszenvező állami hivatalnoki és bírói kar.A weimari köztársaság stabilitását már közvetlenül megalakulása után súlyosan érintette, hogy a háborús károk helyreállítása idején hatalmas háborús kártérítést is követeltek tőle az antant hatalmak. A kormány halogatta a fizetést, mire francia és belga csapatok 1923 elején zálogul megszállták a Ruhr iparvidéket. A helyi passzív ellenállást országszerte megmozdulások kivették.
A weimari rendszer ellenállt a Szászországban és Thüringiában parlamentáris úton alakított kommunista-szociáldemokrata munkáskormányok azon kísérletének, hogy a jobboldalt fegyverrel számolják fel, leverte a hamburgi munkások felkelését 1923-ban. Igaz, hogy ugyanebben az évben a szélsőjobb müncheni puccskísérletét is felszámolta, és Adolf Hitler valamint a náci párt más vezetői börtönbe kerültek.
1925-ben az első világháború legendás német hadvezére, Paul von Hindenburg tábornagy került a köztársasági elnöki székbe. Megválasztása tovább erősítette a jobboldal konzervatív szárnyának előretörését. Ez a jobboldal elvetette az együttműködést a szociáldemokráciával, amely így kiszorult a kormányból.
