Affektus

Latin kifejezés, magyar jelentése indulat. Fokozott érzelem, szenvedély hirtelen fellobbanása. Az indulat a lelki folyamatokkal összefüggő reakciónk, valamilyen, általában külső tényező által az emberre gyakorolt hatás következménye. Jellemző, hogy az indulat hirtelen szabadul el a személyben, a reális gondolkodás, és a gondolatok ekkor háttérbe szorulnak. Ilyen külső tényező lehet személy vagy környezeti, valamint tudatmódosító szerek (alkohol, kábítószer) következtében az egyénre fokozottan ható fizikai vagy lelki behatás. Ritkábban okozhatják szervi elváltozások is.
Az indulatot kiváltó okokra minden egyes ember másképpen reagál. Függhet például az egyén személyiségétől, pillanatnyi lelki állapotától, szociális helyzetétől.
Két vagy több személy között létrejövő konfliktushelyzet válthat ki negatív indulatokat, amely a durva szóváltástól egészen a tettlegességi is fajulhat. Az indulatos ember másban, vagy saját magában is kárt okozhat. Viszont itt kell megemlíteni a pozitív indulatot, a szenvedélyt is két ember között, amire szintén jellemző a reálistól elvonatkoztatott gondolkodás, illetve a gondolatok hiánya.
Külső tényezők közé sorolhatjuk a környezeti tényezőt, ami lehet pl. időjárási, vagy rajtunk kívül álló dolgok történése. (ez lehet egy defekt, egy tömegközlekedési eszköz meghibásodása, stb.)
A tudatmódosító szerek által okozott indulattal már biztosan nagyon sokan találkoztak. Erre az esetre az a jellemző, hogy olyan hétköznapi, kis dolgok is okozhatnak az alkoholos, vagy kábítószeres egyénnek negatív hatást, amit egyébként, normál tudatállapotban talán hatással sem lenne rá.
A szervi elváltozások (pl. pajzsmirigy túlműködés esetén a beteg idegesebb, ingerültebb) vagy egyéb, mondjuk hormonális hatások az idegrendszer befolyásolásával hatnak lelkiállapotunkra. Ekkor általában elég egy csekély, banális dolog is ahhoz, hogy a beteg fokozottan reagáljon rá.
Ezek az erős, túlfokozott indulatok, lelki állapotok a szervezetünkre is hatással vannak. Míg negatív indulat esetén rengeteg energiát vesztünk, fokozódik a szívverés, emelkedik a vérnyomás, kitágulnak az erek, „összeszorul” a gyomor, úgy a pozitív indulat, szenvedély hatalmas energiát szabadíthat fel.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Vérszegénység- anaemia

A vérszegénység nem azt jelenti, hogy kevesebb vérünk van, hanem azt, hogy a vér oxigénellátó …

Hozzászólás