Aloe Vera

Az Aloe Vera az aloe nemzetségéhez tartozó növény, amit a pozsgásfélékhez sorolnak, azon belül is a levél pozsgásokhoz. A világon mintegy 250 – 300 féle aloét tartanak számon. Eredeti származási helyük Afrika volt, de ma már megtalálhatóak a Földközi tenger vidékein és Közép, ill. Dél- Amerika egyes területein is, ahol igen szép számban foglalkoznak a termesztésükkel. Európába a keresztes háborúk idején került be az arab népeknek köszönhetően.
Leveleik hosszú, lándzsa alakúak, zöld színűek, kövérkések és húsosak. A levelek a széleiken tüskések, amelyeken egy vékony védőhéj van. Ez alatt a réteg alatt a levél közepén található a növény legértékesebb része az a kocsonyás állagú gél, amit előszeretettel használnak a kozmetika iparban és az alternatív gyógyászatban egyaránt. A kozmetikai ipar főként sejtmegújító, fiatalító hatása miatt, a gyógyászat pedig gyulladáscsökkentő, immunerősítő ereje révén alkalmazza. Mindezeken kívül persze még számos más jó tulajdonságát lehetne felsorolni ennek az igen közkedvelt gyógyhatású növénynek, melyet méltán nevezhetnénk akár a növények királynőjének is.
Természetesen mi is nevelhetünk otthon aloét. Az a legjobb, ha olyan helyre tesszük, ahol világos van és jól éri a fény. Nyáron akár erkélyládába, vagy a kertbe is kiültethetjük. Arra azonban feltétlenül figyeljünk oda, hogy a nagy melegben ne tegyük ki közvetlen a tűző napfénynek, mert ilyenkor a levelei megéghetnek, megbarnulhatnak. A növény nem szereti a túl sok vizet, mert a gyökerei könnyen elrothadhatnak. Ha szaporítani szeretnénk, akkor a főnövényről óvatosan válasszuk le a kisebb hajtásokat és ültessük egy laposabb cserépbe, mivel a növény gyökérzete igen kicsi. Sokan használják eme növényt házilag akár külsőleg pl. kisebb sebekre, égésekre úgy hogy a kezelendő felületre rákenik a levélben található átlátszó kocsonyás állagú gélt. E mellett a belső alkalmazására is van mód, méghozzá úgy ha megisszuk a gélből készült folyadékot, vagy teát mellyel szép eredményt érhetünk el pl. gyomor és bél panaszok esetén.
Sokvirágú növényként is emlegetik az aloét, mert különleges virágját egy hosszú száron több apró virág együttese alkotja. Virágaik általában sárgás színűek, de ritkán elő fordulhatnak piros vagy fehér színű egyedek is.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Őszi munkák a kertünkben

Aki kertészkedéssel foglalkozik, tudja, hogy az ősz legalább annyi munkát ad a hobbikertésznek, mint a …

2 hozzászólás

  1. Az Aloe Vera, a gyógyászatban, főleg gyulladáscsökkentésre tényleg kiváló növény. Összeszedett és hasznos ismertető.

  2. Örülök ha tetszik! :)

Leave a Reply to KataCancel reply