Kezdőlap / Társadalom / Vallás / Az energia- és sugárcsoportok

Az energia- és sugárcsoportok

Hét különböző fajta ember létezik, hét különböző energiatípussal és gondolkodási adottságokkal. Ezért mindegyik különböző úton közelíti meg a valóságot, de minden út egyenértékű.

A múlt idők nagy felfedezései és találmányai magas szintű beavatottak művei voltak, akik a már fejlett intuíciójuk révén össze tudták kötni a munkájukat a magas tudásukkal. A már kibontakoztatott képességeik mindig összeköttetésben álltak a sugaraik energiatípusával, azaz az energiáik sajátosságával. H. P. Blavatsky és Winston Churchill egyaránt nagyon magas szintű beavatottak voltak, de a sugaraik szerkezete nagyon különbözött. Ebből az okból Winston Churchill, a magas szintű beavatottsága ellenére, bizonyára rossz befogadója lett volna a Régi Tanoknak, és H. P. Blavatsky sem lett volna jó politikus.

Azáltal, hogy különböző energia- és sugárcsoportokhoz tartozunk, az életet is nagyon különböző módon érzékeljük. Mindaddig, amíg még nem dolgoztuk ki magunkban az egyensúlyt, elsősorban érző, vagy elsősorban gondolkodó emberek vagyunk, inkább befogadó, vagy inkább aktívan létrehozó képességekkel. Vagy elsősorban a 2., 4. és 6. sugárhoz tartozunk, vagy az 1., 3., 5., és 7. sugárhoz. Így jönnek létre olyan közösségek, amelyeknek a hite a valláson, és olyanok, akiknek a hite a tudományon alapszik, és a különböző beállítottságuk révén ellenségesen állnak szemben egymással. Az egyiknek a tudomány gondolkodásmódja nem tetszik, mert túl hidegnek, túl keménynek és érzéketlennek találja, mások pedig hallani sem akarnak a misztikus témákról, és csak a megfoghatót kutatják és tudják. Egy vallásos ember misztikus úton keresi a bizonyságot arra, hogy Isten létezik, de egy tudós is ugyanerre a meggyőzésre juthat a technikai vagy pszichológiai módszereivel. De egyszer mindannyian fel fogjuk ismerni, hogy a kettő összetartozik, hogy az egyik a másik nélkül nem adhat teljes képet az életről. Ez a következő lépés mindig az integrációja annak, amik még nem vagyunk. Ennek megfelelően olyan tanokra és alapelvekre is van szükségünk, amelyek ebben az irányban továbbsegítenek minket.
A következő korszakban az emberiség egyik célja a csoporttudat kialakítása lesz.

Ezt mindenképpen olvasd el!

A Biblia és a homoszexualitás

A Biblia egy-két versben említést tesz bizonyos homoszexuális cselekedetekről – minden hivatkozás negatív. A qadesh …

Leave a Reply