Kezdőlap / Művészet és kuktúra / Az Esztergomi Várszínház

Az Esztergomi Várszínház

A városban a Várszínház az egyetlen szabadtéri színház, ami a vár déli végében, a Budai toronynál működik. Az esztergomi színjátszás közel 400 éves múltra tekint vissza, előadásokat így már a török időkben is tartokkal. A várban tartózkodó itáliai színészek a győztes török elleni csaták szüneteiben zenés előadásokkal szórakoztatták a közönséget. Amint kiűzték hazánkból a törököt, 1745-ben egy bencés gimnázium tanulói tartottak itt előadásokat, állandó színi társulata azonban nem volt Esztergomnak, csak vándortársulatok látogattak el ide. Ez főleg a nyári időszakra volt jellemző és csak a 19. századtól kezdődően. A 20. században már több kísérlet történt egy igényes színház megalapítására, még végül Babits Mihály, akinek ebben a városban volt a nyaralója, javasolta, hogy tartsanak a vár és a bazilika környékén nyári játékokat. Komoly előadásra került sor Szent István centenáriumi évében, 1938-ban, amikor a Szent István dicsérete című darabot adták elő, de a Várszínház tényleges megépítésére 1962-ben került sor, bár ekkor még más városok teátrumai mutatták be darabjaikat. A várat már abban a szellemben újították fel, hogy itt kaphasson helyet a Várszínház, jelenlegi helyén 1990. óta működik. A színpad a régi török temető helyén található, négyzetmétere 80, egyszerre 250 nézőt tudnak befogadni. A nagyszínpad a bazilika harangtornya, valamint az alapszínpad erkélye közötti terület, ennek mérete 164 négyzetméter, ez már 1500 ember befogadására képes. A nyár folyamán az úgynevezett Vízivárosban szoktak színpadot állítani, a teátrum 2006-ban kezdte meg 18-ik évadját. A szezon úgy tart, mint a nyári szünet, tehát júniustól augusztus végéig. Megalakulásuk óta nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy különböző nemzetek kultúráját mutassák be, így határon túlról is hívnak vendégteátrumokat, visszatérő életükben a Várszerdák nevezetű programsorozat. Általában telt házak előtt játszanak, méltán nagy népszerűségre és elismerésre tettek szert, mind művészi-, mind pedig a közönség színe előtt.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Lakner bácsi gyermekszínháza

A gyermekszínház gyermekszereplőkkel működő budapesti színház. A gyermekszínház története az 1920-as évekre nyúlik vissza, a …

Leave a Reply