Kezdőlap / Társadalom / Vallás / Az új tanító megérkezése

Az új tanító megérkezése

Alice A. Bailey a „Krisztus visszatérése” című könyvében már az elmúlt évszázad első felében utalt arra, hogy az új tanító megérkezése három szakaszból fog állni. Pontosabban fogalmazva: „Jelenlétének a ténye három egyértelmű szakaszon keresztül lesz felismerhető.”

„Az első szakaszban életre keltik és lángra lobbantják az emberek szellemi tudatát, ami szélesebb alapokon felébreszti az emberiség szellemi vágyakozását.”

Ez már megtörtént, és az eredmények rendkívül hatékonyak. A jóakaratú emberek hangos követelései és a sok jóléti intézmény, valamint a nemzetközi együttműködésért, a nélkülözés enyhítéséért dolgozó emberbarátok sürgető kiáltásai eredménnyel járnak. Új vezetés révén az egymástól annyira elidegenedett tengelyhatalmak is szövetségre lépnek, és fokozatosan új, emberibb intézkedések nyernek teret. Még sok mindennek kell megtörténnie, ám már ezekben a tényezőkben is tagadhatatlanul megnyilvánul az első lépés.
„A második szakaszban a hierarchia sok előrehaladott ember gondolkodását fogja befolyásolni, aminek a hatására új igazságok válnak új vezérelvekké az emberi életben.”

A hierarchiának ez a terve ugyancsak jól halad előre, mert mindenütt és az élet minden területén új szemléletmódok alakulnak ki, amelyek befolyásolják és megváltoztatják az emberek életét. Az elmúlt évtizedekben új szervezetek, mozgalmak és csoportok alakultak, amelyek új módon foglalkoznak az emberek szükségleteivel, és a lehetőségeik keretein belül szeretettel és megértéssel próbálják enyhíteni a nélkülözést. A sok könyv és előadás, amelyekben egy új életfelfogással kapcsolatos új gondolatok jelennek meg, ugyancsak arra mutat, hogy megváltoznak az emberek gondolatai.

„A harmadik szakaszban Krisztus és a mesterek személyesen is meg fognak jelenni, hogy ismét az emberek között legyenek, úgy, ahogy ezt azelőtt is tették.”

Ezt mindenképpen olvasd el!

A Biblia és a homoszexualitás

A Biblia egy-két versben említést tesz bizonyos homoszexuális cselekedetekről – minden hivatkozás negatív. A qadesh …

Leave a Reply