Kezdőlap / Művészet és kuktúra / Könyv / Benda Gyula -Társadalomtörténeti tanulmányok

Benda Gyula -Társadalomtörténeti tanulmányok

Benda Gyula műve, mint ahogy a könyv vastagsága is mutatja, komoly, és kemény munkával készült alaposan megtervezett alkotás. Benda Gyula egy magának való ember volt, és szerette a könyveket, szinte egész életében a levéltárat bújta, hogy kutasson, és fejlessze Magyarország történelmi felfogását. Soha nem volt nagyhangú ember, inkább a háttérben maradt a viták során. Benda élete nehézkes volt a szocialista években, tanulmányai miatt sokszor tévesen ítélték meg, ami ebben az időben sok nehézséget okozott számára.
Ez a kötet halála után jelent meg, válogatott tanulmányaiból. Életében egy újfajta történelmi kutatási eszményt teremtett meg, külföldi módszerek szerint próbálta elemezni a magyar 18-19. századbeli gazdaságot, műveiben fellelhetőek a kvantifikáció elméletei. Eme könyv megmutatja miként szállt szembe a korabeli magyar történetírókkal. Benda a könyvében nagy hangsúlyt fektet az adatok valós értékelésének, mert szerinte ezek alapján lehet megérteni a kor gazdasági világát. Az adatok feldolgozását, mint ahogy a könyvben is látszik, időmérték szerint vette nagyító alá. Eme anyag feldolgozása sok időt és fáradtságot igényelt. Munkái a dunántúli gazdaságot veszik alapul, ez annak volt köszönhető, hogy barátja és történetíró társa, Kaposvárott dolgoztak. A könyvben tekinthető elemzési formák a család, egy háztartás, és a társadalombeli szinten való elhelyezkedés adja. Benda elmélete szerint a 18-19. századi gazdaság a Napóleoni háborúk élettani viszonyai, majd a reformkori fellendülés hozza együttesen a mindenkori fogyasztási arányt. Ebben a műben a legismertebb tanulmányai mellett jelen vannak régebbi jelentős írásai, valamint előadási anyagai. A mű módszertani histográfia, agrártörténeti, és társadalomtörténeti írásokból tevődik össze.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Karen Marie Moning – Tündér krónikák – Keserű ébredés

Karen Marie Moning Keserű ébredés című könyve 2010-ben jelent meg a Kelly Könyvkiadó gondozásában. A …

Hozzászólás