Kezdőlap / Állatok / Rágcsálók (page 6)

Rágcsálók

A pocoknyúl

A globális éghajlatváltozás több állatfaj mellet, a pocoknyulat is veszélyezteti. Félő, hogy az amerikai pocoknyúl lehet a következő olyan állat – hasonlóan a jegesmedvéhez-, amelyet az egyre változó természeti körülmények a természetes élőhely elvesztése, és egyúttal a kihalás felé sodornak. A nyulakkal rokon aprócska jószág nyáron a hegyormok szirtjei között …

Érdekel a cikk folytatása? »

A csíkós szöcskeegér

A csíkos szöcskeegér kizárólag Magyarországon fordul elő a vadonban. Azonban hazánkban is ritka fajtának számít, sőt már 80 éve azt hitték, hogy kihalt ez a vad egér fajta. Azonban 80 év után 2006-ban a borsodi Mezőségben sikerül élő példányt elfogni. Erről az egérről először 1843-ból maradtak fent írások, amikor Petényi …

Érdekel a cikk folytatása? »

Miért éppen a tengerimalac?

A kisállatok a mai világba igen elterjedtek és főként a kisgyerekek körében népszerűek, de a felnőttek is nagyon kedvelik őket, mivel nagyon szórakoztatóak és aranyosak is egyben. A tengerimalac azért magaslik ki a többi hobbiállat közül, mivel látványában és méretében is felülmúlja versenytársait és emellett rendelkezik egy olyan hanggal, amit …

Érdekel a cikk folytatása? »

Milyen háziállatot válasszunk gyermekünknek?

Ön is hallotta már gyermekétől? – Anyu, Apu! Úgy szeretnék egy háziállatot! Bizony, eljön az idő, mikor a gyerek már nem a játékboltba akar elrángatni minket, hanem a kisállat-kereskedésbe. Hallja a baráttól, a játszótéren, az óvodában a társaitól, hogy azoknak milyen aranyos kisebb-nagyobb házi kedvence van otthon, s csakhamar ő …

Érdekel a cikk folytatása? »

A tengerimalac mozgásigénye

Egyre divatosabbak a kistestű rágcsálók, mivel panelban is tarthatók. Viszont sokan nem tudják, hogy a tengerimalacnak – noha termete viszonylag apró -, hatalmas mozgásigénye van. A legcélszerűbb ketrecben tartani, mivel szellős, így nem kell aggódni , hogy hőgutát kap. (A tengerimalacoknak nincsenek verejtékmirigyeik, így nem tudnak izzadni, vagyis szabályozni testhőmérsékletüket). …

Érdekel a cikk folytatása? »