Kezdőlap / Művészet és kuktúra / Könyv / Christopher Paolini Eragon

Christopher Paolini Eragon

Az író első regénye az Eragon, ami egy novellának indult, ám egy sorozat lett és első részből film is készült. Christopher Paolini 15 évesen kezdi el írni fantázia regényét. amely Alagaësia fantáziavilágában kalauzolja el az olvasót. Eragon a regény kezdetén 15 éves, és a nagybátyával Garrow -wal és annak fiával Rorannal él Carvahall határában. A falu mellett húzódik a misztikus legendákkal átszőtt Gerinc, ahová csak kevés vadász merészkedik be, ezek közé tartozik Eragon is,. Az egyik vadászat alkalmával egy fényes kék követ talál, amit magához vesz, és megpróbál eladni, vagy elcserélni, de nem jár sikerrel. Megérkeznek a vándorárusok, akik háborúról, gyülekező mesebeli lényekről számolnak be. Eragon szívesen hallgatja ezeket a történteket, majd az egyik éjszaka a kő megreped és egy kis sárkányfiókával találja szembe magát, Ettől a pillanattól kezdve az élete örökre megváltozik. A mesemondó Bromtól kérdezősködik a sárkányokról és lovasaikról. Eragon a sárkányt Saphirának nevezi el és titokban neveli addig míg Galbatorix király két ra’zac szolgája Carvahallba nem érkezik, akik a tojást keresik. Saphira amikor megtudja, hogy kik keresik fejvesztve menekül, Eragonnal. Eragon nagybátyját halálosan megsebzik, és felforgatják a házat. A nagybátyja halála után Eragonnak menekülnie kell Carvahallból és a ra’zac-ok után indul, hogy bosszút állon a bácsikájáért. Brom is vele tart és útközben elkezdi oktatni a sárkánylovas életre. Eragon Eragon megtanul a vívni, az ősnyelvet gyakorolja. Sok várost érintenek, és Yazuacban megtámadják urgalok támadásánál . Eragon mágiát használ, ami majdnem megöli. Ekkor tudja meg, hogy ért a varázsláshoz, így most már az is tananyag lesz. Sikerül a ra’zacok nyomára bukkani és majdnem bele is halnak e találkozásba, amikor egy idegen, Murtagh megmenti őket, ám Brom halálosan megsérül és meghal. A halála előtt elmondja, hogy ő is lovas volt Eragon eltemeti kősírba, amit Saphira gyémánttá változtat. Murtagh lesz az új útitársa. Murtagh azonban nem akar a vardenekhez, csatlakozni. Útközben Eragon egyre többször álmodik egy rabságban lévő tündérről. Elhatározza, hogy megmenti . Gil’ead közelében járnak, amikor Eragont elfogják és abba a börtönbe zárják, ahol a tündér van. A Murtagh és Saphira segítségével megszökik és a tündét is magukkal viszik. Itt küzd meg először Durzával, az Árnnyal, és azt hiszik, hogy megölik. Eragon, Saphira és Murtagh átvágnak a Hadarac sivatagon, hogy elérjék a Beor-hegységet, az egyre gyengülő tündét cipelve. Eragon aggodalma nem alaptalan, Arya. álmában elmondja, hogy megmérgezték, és az ellenanyag a vardeneknél található. Megmutatja az utat, hogy merre kell menniük. A menekülőket a kullok, az urgalok serege üldözi egészen vardenekig. Eragon itt tudja meg hogy Murtagh Morzan fia, az első Esküszegőé. Ám az igaz ellenség a vardenek közt lévő áruló ikrek. Aryának beadják a Tunivor Nektárját, az Eragon itt ismeri meg a sárkánya titkát. Az ellenség megtámadja a vardeneket A csata végén Eragon csapdába csalva küzdd meg Durzával, akit Saphira és Arya segítségével végleg elpusztít. Azonban ő is súlyosan megsebesül és az árny emléke kezdi felemészteni a lelkét . A gyógyulás érdekébe Ellesmérába, a tündék birodalmába kell mennie, hogy folytathassa a kiképzést is és hogy meggyógyuljon. Meghal a vardenek vezetője, azonban a belső hatalmi harcokat sikerül elkerülni. Eragon elindul a tündével és Saphirával az új kalandok felé

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

A Biblia felosztása: az Újszövetség

A mai ember számára talán legtöbb üzenetet a Bibliában szereplő Újszövetség könyvei adják. A tömör, …

Leave a Reply