Kezdőlap / Művészet és kuktúra / Film / Cowboyok és űrlények (2011)

Cowboyok és űrlények (2011)

A Cowboyok és űrlények egy westernbe oltott sci-fi történet akar lenni, melynek alapkoncepciója és története szinte egy mondatba összefoglalható. 1873-at írunk. Az arizonai sivatag egyik kisvárosába egy idegen (Daniel Craig) vánszorog be, aki semmire sem emlékszik a múltjából. Az egyetlen árulkodó nyom, melyen elindulhat az egyik csuklóján levő bilincs. A városban nem fogadják szívesen az idegent, tartanak tőle, de senki nem mer, vagy nem akar vele kikezdeni. Az emberek félelemben élnek, de hamarosan ettől is nagyobb lesz a riadalom, mert eddig nem látott égi lények támadják meg őket. Ekkor egyetlen reményük a furcsa idegen marad. A cowboy lassacskán elkezd emlékezni, hogy ki is ő valójában, honnan jött és mi az a titkos, mely esélyt adhat az embereknek a túlélésre.

A film western része egész jól sikerült, az ember az első fél óra után szinte már nem is vágyik többre, mint egy jó cowboyos történet megnézésére. A címben beígért űrlények megjelenése azonban teljesen felborítja a film hangulatát.

A Cowboyok és űrlények az alapötletéből akar táplálkozni, s ebből egy szupermozit kikerekíteni, azonban ez nagyon kevés a sikerhez. Az ellaposodó történet, a gyenge akciójelenetek és szinte nevetséges sci-fi klisék egy átlagos, egyszer nézős filmmé teszik, mely Amerikában sem váltotta be a hozzá fűzött bevételi és nézettségi reményeket.

rendező: Jon Favreau
forgatókönyvíró: Roberto Orci, Alex Kurtzman, Damon Lindelof, Mark Fergus, Hawk Ostby, Steve Oedekerk, Scott Mitchell Rosenberg
zeneszerző: Harry Gregson-Williams
operatőr: Matthew Libatique

szereplők:
Daniel Craig (Jake Lonergan)
Harrison Ford (Woodrow Dolarhyde)
Olivia Wilde (Ella)
Sam Rockwell (Doki)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Salz Ügynök (2010)

Adott egy sok mindent túlélő CIA ügynök (Angelina Jolie), aki munkaideje végén visszafordul, mert a …

Leave a Reply