Kezdőlap / Pénzügy / Hitel / Diákhitel

Diákhitel

A diákhitelt azzal a céllal keltetek életre, hogy azokat a tanul vágyó fiatalokat, felnőtteket támogassák, akik ezt nem tehetik meg önerőből. Ezt a támogatási formát azok igényelheti kakik felsőoktatásban, szeretnének tovább tanulni, tehát egyetem főiskola. S valami oknál fogva nem nyerték meg hogy államilag finanszírozottan tanulhassanak az általuk kiválasztott intézményben. Ebben az esetben egy diákhitele néven kérhet segítséget, amit csak azok igényelhetne, akiket felvettek valamilyen felsőoktatási intézményben. Igénylése igen egyszerű egy megfelelő nyomtatványt kell kitölteni s a megfelelő intézménybe visszaküldeni kitöltve iskolalátogatási igazolást mellékelve. Ezt a hitelformát felvevőknek kevés kritériumnak kell meg felelni. Az első hogy felvételt kell, hogy nyerjenek egy felsőoktatási intézményben, második minimum tizennyolcadik életévüket be kell, hogy töltsék. S nem lehetnek több mint negyven évesek. A hitelformát több fele kép lehet kérni, lehet úgy is kérni, hogy a képző intézménynek utalják el a pénzt, mint tandíjat. De kérhetjük negyedévente is egy adott összegben. Vagy pedig kérhetjük havonta is. A diák hitelt minden esetben újra kell igényelnünk, mihelyt elkezdünk egy új tanévet. Tehát évente kell igényelni. Az összeget természetesen folyamatosan összeadják nekünk, így mikkor befejezzük, a tanulást meg kapjuk egy összegben, hogy mennyi a hitelünk összege. A törlesztési formát is mi válaszuk, meg hogy mikkor s hogyan s mennyit szeretnénk majd fizetni. A kikötés csak annyi hogy első munkahelyünkön mikkor meg kapjuk az első fizetésünk már törleszteni, kell a hitelt, természetesen csak miután meg kaptuk első fizetésünk. S meg kötik nekünk azt is hogy mennyi a legkevesebb összeg amit fel kell hogy adjunk havonta.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Áldás vagy átok a hitelkártya?

A hitelkártya nem más, mint a napjainkban egyre többet használt, sokak által áldott, sokak által …

Hozzászólás