Kezdőlap / Pénzügy / Hitel / Diákhitel jellemzői

Diákhitel jellemzői

A diákhitelt maximum tíz félévre, azaz 5 évre lehet igényelni, és ha havonta kérjük, félévenként pedig 5 hónapra felosztva. Az összeg mennyiségét az igénylő dönti el, és az összeget havi lebontásban kell igényelni. Ez az ötös felosztás tehát, ami alapján igényeljük a hitelt. Költségtérítéses hallgatók havi ötvenezret igényelhetnek, míg államilag finanszírozott hallgatóknak havi negyvenezer az összeg maximuma. Azt is ki lehet választani, hogy a félévben havonta utalják a kért összeget, vagy egy összegben. Ha egy összegben kértük, akkor azt az első havi utalásnál kapjuk meg. A kölcsön után úgynevezett „ügyleti kamatot” számítanak fel, melynek számítása az első utalástól, a teljes visszafizetésig tart. A kamat egyébként szintén változó, de a pontos összegét minden év elején közlik. A diákhitel törlesztését nem kell rögtön elkezdeni, mint a többi típusú hitelnél. Csak akkor, ha megszűnt a hallgatói jogviszony, vagy ha a kölcsönt felvevő személy betöltötte 40-ik életévét. A diákhitel törlesztő részletének megállapításánál figyelembe veszik azt, hogy az illető pályakezdő, és nincs saját jövedelme. Emiatt az első két évben a minimálbér alapján számítják ki a havi törlesztő összeget, majd csak ezután a harmadik évtől a jövedelem alapján. A hitel futamideje alatt bármikor, bármilyen összeg előretörleszthető, ezáltal csökkenthető a futamidő is. Amennyiben nem tudja időben törleszteni az adott összeget, úgy napi késedelmi kamatot számítanak fel, majd hosszabb fizetési problémák után felbontásra kerül a szerződés.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Gyorshitel

Gyorshitel igénylésére akkor van szükségünk, ha sürgősen pénzhez szeretnénk jutni, ám erre nincs más mód, …

Leave a Reply