Kezdőlap / Játékok / PC játékok / Doodle Jump – Az új őrület

Doodle Jump – Az új őrület

A Doodle Jump egy játék, amely ma már nagyon sok eszközön kipróbálható. Szinte bármely fejlettebb és okostelefonon, számítógépen és konzolon is játszhatunk e sok ügyességet igénylő programmal. Eleinte szinte biztos, hogy nem fog valami jól menni, de egy kis gyakorlás után már gyerekjáték az egész. Vigyázat! Függőséget is okozhat!
A játékot a PapiJump és a SunFlat ihlette (hasonló játékok). 2010. június 25-én bejelentették az ötmilliomodik értékesítést is.
Játszható egyedül és párban, egymás ellen is. Fejlesztője a Lima Sky.
A játék során egy négylábú lénnyel, az un. „Doodler”-rel kell minél magasabbra feljutni a levegőben lévő táblákon való ugrálással, úgy, hogy közben egyszer sem szabad leesni. A játéknak soha nincs vége, mindig lehet fentebb menni, viszont a magasság növekedéssel a táblák fogynak, és többet mozognak. A játék során kaphatunk különböző bónuszokat, melyekkel könnyebben haladhatunk. Ilyen például a rugó vagy a trambulin, melyre ha ráugrunk, sokkal magasabbra repülünk mint egy egyszerű ugrással. Kaphatunk még propelleres sapkát, jetpacket is. Az előbbivel kisebb, az utóbbi segítségével viszont sokkal nagyobb magasságba repülhetünk. Viszont útközben találkozhatunk szörnyekkel és földönkívüli lényekkel is, amiket kilőhetünk, de ha nekik megyünk leesünk és nem folytathatjuk a játékot. De beszívhatnak minket a fekete lyukak is.
A játék toplistájának első helyén jelenleg Niklas Lohmann áll 10.638.423-as magassággal, amit 2011. április 15-én ért el.
Ha ki szeretnéd próbálni a játékot, megtalálod azt a Facebookon is.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

The Sims 3

A The Sims 3 egy életszimulációs játék. Fejlesztője a Maxis, kiadója az Electronic Arts (EA). …

Leave a Reply