LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
A két világháború közötti évtized az irodalom nagy korszaka volt. Ekkor emelkedett új magaslatokra a Nyugat c. folyóirat nagy nemzedéke, Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, Nagy Lajos és Karinthy Frigyes költészete és prózája. Az 1920-as évek végétől új generáció jelent meg: József Attila, Németh László, Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, Veres Péter, Tamási Áron és a hazai kultúra szerves részét alkotó magyar kisebbségi írók és költők. A következő évtizedben bontakoztak ki az „ezüstkor” kiemelkedő tehetségei, így Radnóti Miklós, Rónay György, Zelk Zoltán, Vas István és Weöres Sándor.
Az irodalmi életben az 1920-as években két fő csoportosulás alakult ki. A Nyugat őrizte a századforduló utáni irodalmi forradalom eredményeit, és szellemiségét a liberalizmus határozta meg. A rendszer a saját hivatalos irodalmának a konzervatív irányzatot tekintette. Rangos folyóiratnak számított a Herczeg Ferenc szerkesztette Új Idők.
Egyetlen áramlatba sem sorolható Szabó Dezső. 1919-ben megjelent „Az elsodort falu” c. regénye a parasztság nemzetfenntartó erejét hirdette. Az összeomlásért és a forradalomért a zsidóságot és a dualizmus korának liberalizmusát tette felelőssé. Kritikája nem volt kíméletes, a bethleni konszolidációs rendszerrel szemben sem, amelyet a társadalmi egyenlőtlenség megőrzéséért, s különösen a magyar falu szegénységéért, sivár életviszonyaiért kárhoztatott.
A 30-as évektől volt jelen azon teljesen új hang, amelyet József Attila képviselt, egyedülálló tehetséggel ötvözve az egyetemes emberi érzelmeket és problémákat a munkásság élményével és vágyaival. A nemzetköziség, az európaiság rangján és érdekében fogalmazta meg a magyar nemzeti és a Duna-medencei értékeket.
Rendkívül messze terjedő hatást keltettek azok az írók, költők, akik a paraszti életmódból ki sem szakadtak, mint Veres Péter, Sinka István, s azok, akik abból kiemelkedve ugyancsak a paraszti népesség szószólóivá váltak, mint Féja Géza, Kovács Imre, Erdei Ferenc, Szabó Zoltán. Közülük is kitűnt IIlyés Gyula. A falukutatók – ahogyan a népi írókat, s a hozzájuk csatlakozókat nevezték – irodalmi szintre emelt szociográfiákban megrázó erővel tárták a„művelt közönség” elé az egyes paraszti rétegek nyomorúságát. Műveik a fiatal értelmiségiek körében megerősítették a gyökeres társadalmi reformok igényét.
