A frank árfolyama napról napra, szinte óráról órára változik. A szerencsésebbeket ez nem érinti, viszont a nagy többséget sajnos igen. 5-10 évvel ezelőtt a szabad felhasználású jelzáloghiteleket kedvezőbb volt frank alapon felvenni, hiszen a piac kiszámíthatóbb volt, kedvezőbbek voltak a feltételek, így a hitelfelvevők jelentős része választotta ezt a megoldást, a forintalapú hitelekkel szemben.
2008-2009-ben azonban a világot, a pénzpiacokat is, megrázta az 1929-es nagy gazdasági világválság óta a legjelentősebbnek tartott gazdasági válság. Ez többek között az árfolyamokra is negatív hatással volt, így valósulhatott meg az a rémálom, hogy az egykor kedvező feltételekkel felvett frank alapú jelzáloghitelek mára hatalmas fejtörést jelentenek világszerte. (A svájci frankot 2011.június 23-án 226,98 forinton jegyezték.)
Minden állam kormánya a maga módján próbál megoldást találni erre a problémára. Országunk vezetőinek sikerült megegyeznie a Bankszövetséggel, egy fix 180 forintos, rögzített frank árfolyam bevezetéséről. Ennek lényege az, hogy a frank napi árfolyamát figyelmen kívül hagyva a mindenkori árfolyam nem mehet 180 Ft fölé, legalábbis a törlesztőrészlet kiszámításakor. A napi árfolyam és a fix árfolyam közötti különbséget egy külön számlán fogják vezetni, melyet az adós majd később kezd törleszteni.
Ezt a megoldást valószínűsíthetően az adósok minimum fele választja majd, hiszen átmeneti könnyebbséget jelenthet számukra. Azonban sajnos nem esik szó a rögzített árfolyam a lehetséges veszélyeiről. Egyelőre nem tisztázott az, hogy pontosan mikor kell majd elkezdeni törleszteni a másik számlán vezetett különbözetet. Amennyiben ennek kezdőidőpontja még a devizaalapú hitel lejárta előtt elkezdődik, az adós könnyedén adósságspirálba kerülhet, hiszen egyszerre nem csak egy, hanem két hitelt kell törlesztenie.
Nagyon körültekintően kell tehát eljárni, hiszen aki nem tudott takarékoskodni, bizonyos összeget megspórolni az alatt az X év „türelmi idő” alatt, annak ez a megoldás többet árt, mint használ.
Címkékhitel rögzített árfolyam svájci frank válság
Ezt mindenképpen olvasd el!
Gyorshitel
Gyorshitel igénylésére akkor van szükségünk, ha sürgősen pénzhez szeretnénk jutni, ám erre nincs más mód, …