Kezdőlap / Művészet és kuktúra / Film / Harry Potter és a Halál Ereklyéi II. /mozi után/

Harry Potter és a Halál Ereklyéi II. /mozi után/

Egy újabb filmet pipálhattam ki képzeletbeli listámon, és egy hosszú évek óta tartó sorozat végére került pont. Véget ért a történet, elbúcsúztunk hőseinktől, és nincs több folytatás.
Nagyon vártam az utolsó részt. Megmondom őszintén először nem tetszett a készítők elképzelése, hogy két részletben mutatják be az utolsó könyvből készült filmet. Az első rész után meg pláne nem értettem, mi szükség volt erre, hisz az egész film egy közepes, sőt néha néha kissé unalmas alkotás volt. A második rész azonban megadja a választ a kérdésre, mert a könyv második felét nagyon részletesen feldolgozták, és a látvány, meg a sok akció bőven kárpótolja azokat akik esetleg csalódottan jöttek ki az első ereklyés film után a moziból.
A szereplők felnőttek, és tehetséges színészekké váltak az évek folyamán. A legmeggyőzőbb alakítást a két főszereplő Ralph Fiennes és Daniel Radcliffe nyújtotta. De Fiennes-tól ezt el is vártuk. A többi szereplő is remekül játszott, és nem hiányoztak az érzelmek sem a filmből.
A rendező David Yates, akinek nem ez az első Potter filmje, és most sem kellett benne csalódni. Remekül visszaadta a könyv sötét hangulatát, a jók kilátástalan helyzetét. A Roxfort ostromát pedig zseniálisan vitte vászonra. Nem volt hiány látványból sem, és érzelmekből sem. Bár helyenként kissé eltért az eredeti történettől, de ezt betudhatjuk annak, hogy lenyűgöző látványt, és pörgős filmet szeretett volna készíteni. Semmi kétség, sikerült neki. Ez a film méltó befejezése a sorozatnak.
A sok pozitívum mellett azért volt néhány negatív dolog is. Nagyon sok apró dolgot megváltoztattak a filmben, amik teljesen lényegtelen változtatások, így számomra érthetetlen az ok. A másik nagy negatívum, hogy a végső összecsapást is leegyszerűsítették, és így kimaradt a párbaj közben lezajló párbeszéd, amelyben Harry alaposan kioktatja ellenfelét annak tudatlanságáról. Ezek persze apró hibák, és csak azoknak tűnik fel, akik olvasták a regényt.
Összességében elégedetten jöttem ki a moziból, és ajánlom a filmet mindenkinek, aki látta az előző részeket is.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Vágta

Vágta című színes amerikai családi dráma 1983-ban készült. A film eredeti címe Phar Lap. A …

Hozzászólás