Kezdőlap / Művészet és kuktúra / Hevesi Sándor Színház

Hevesi Sándor Színház

A színház 1983 óta áll a nagyérdemű szolgálatában, mely nem csak Zalaegerszeg, hanem a környező települések lakóit is érinti. A színházi előadások mellett fontos feladat az utánpótlásról való gondoskodás is. 1984-től színészképző stúdió üzemel a színház állandó épületében.
A városban a színház alapítása az 1980-as évek elején várt reálissá, mely 1982-ben Ruszt József vezetése mellett állandó társulat alakult és egy évvel később a Megyei Művelődési Központ épületébe költözött be. Az intézmény működését 1983. október 11-én kezdte Madách Imre Az ember tragédiája című drámájának díszbemutatójával. Ekkor az igazgató 1984-ig Varga Zoltán volt, Őt követte Ruszt József, aki kialakította a színházi arculatot, valamint elveket állított fel a repertoárok kérdésének tekintetében, ezek a mai napig megmaradtak. A Kossuth-díjas rendező 2004-ben visszatért a színházhoz, ahol ismét színpadra állt Az ember tragédiájával, az eredeti szereposztás szerint. A főszerepet Fekete Gizi és Szalma Tamás játszotta. ’88-tól a szintén egykori alapító tag, Halasi Imre vette át az igazgatói poszttal járó feladatokat. Ő az operett- és musicaldarabokban volt jártas, de nem tért le az elődje elveitől, így alkalmazkodva a viszonylag egyszerű környezethez, szép szakmai sikereket és telt házas előadásokat ért el. A 80-as évek végétől itt talált otthonra a Nyílt fórum, ez a fiatal drámaíróknak adott lehetőséget. Színházi találkozókat is rendeztek az épületben, így 1989-ben a Theatrio, majd ’94-ben a hazai összejövetelnek adott otthont. 1997-től az igazgató Stefán Gábor, ő már művészeti csapatot épít maga mellé, így Bereményi Gézát művészeti vezetőként, míg Bagó Bertalant főrendezőként tudja a csapatban.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Lakner bácsi gyermekszínháza

A gyermekszínház gyermekszereplőkkel működő budapesti színház. A gyermekszínház története az 1920-as évekre nyúlik vissza, a …

Leave a Reply