HIV

Az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején jelent meg ez a misztikus csillagképű tünet együttes a homoszexuális férfiaknál, az orvoslás világát először megzavarva, de ez a zavar nem tartott sokáig. A tünetek opportunista fertőzésekből vagy rákból tevődnek össze – Candida a szájban, pneumocytis a tüdőben, toxoplazmózis az agyban, Kapocsi szarkóma léziók a bőrön és máshol; megnevezni is sok – amelyek célzottan veszélyeztetik az immunrendszert, mint mögöttes okozók.

Az orvosi közösség hozzálátott a „bűnös” felkutatásához. Szerencsére a XX. század elején a 1970-es évekig minden egyénileg megjelent fertőzést azonosítottak a homoszexuális férfiakban, különböző okokból eredően, amely a háttérbe meghúzódó immunrendszer problémát kapcsolta össze. Ez által az orvosok megértették az összetettségét, mind azzal együtt, hogy mivel állnak most szembe. Elsőként ennek az új homoszexuális elméletnek vagy homoszexuálisokkal kapcsolatos immunhiányos betegségek (GRID) ellen kezelték a betegeket New Yorkban és Los Angelesben is, ahol az orvosok okosan megjegyezték, hogy a felszín alatti okát ennek a csillagképű fertőző betegségnek és a rák előfordulásának az immunrendszer károsodása jelentette.

1981-ben kezdte el a CDC (Centers for Disease Controll and Prevention) hivatalosan is nyomon követni az eseteket. A következő évben, az Egyesült Államokbeli egészségügyi hivatal elkezdte használni a rövidítést AIDS (Acquired Immunodeficiency Syndrome) azért hogy, azonosítani tudja a fellelhető fertőzésnek, ráknak és más körülményeknek az újabb előfordulását. A Párizsi Pasteur Intézetben 1983-ben izolálta és azonosította Dr. Francois-Barre Sinoussi, Luc Montaiger és kollégáik az AIDS-t kiváltó okot, a vírust mely lymphodenopatiaval járó betegséget okoz (LAV). Továbbá ugyanebben az évben a Nemzeti Egészségügyi Intézetben Dr. Robert Gallo és kollégái felfedezésükkel adtak döntő bizonyítékot arra, hogy a vírus valóban AIDS-et okozott. Néhány évvel később, átnevezték a vírust emberi immunhiányt okozó vírussá (HIV).

Habár az évek során a közegészségügyi szervezet a HIV eredetén elmélkedett, hogy az emberi vírus eredete biztosan kapcsolódhatott az afrikai főemlősökhöz, de ezt 1999-ig nem döntötték el. Ebben az évben kutató csapatok jelentették, hogy Nyugaton az Egyenlítő mentén afrikai csimpánzokban találtak HIV-1-et. A HIV-1 java részt HIV-ként ismert a világon, a HIV-2-vel rokon, amely lassabb lefolyású, mint az elsődlegesen Afrikában előforduló társa. A kutatók azonosítottak bizonyos csimpánz alfajokat, melyek valószínűsíthetően a HIV-1 forrását képezik és ebből következtették ki, hogy a vírus bizonyára ettől a forrástól jutott el az emberig.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Skarlát

A skarlát lázzal járó fertőző, sőt ragályos betegség, amelyet jellegzetes bőrkiütés kísér. ehhez gyakran társul …

Leave a Reply