Kakó

A kakaó Európába 500 évvel ezelőtt érkezett. A dél -amerikai Amazonas és Orinoko folyók árterében honos. Magával a kakaóval és a belőle készült csokoládéval már Kolumbusz is találkozott, de élettani hatását Hermán Cortés ismerte fel. Az 1519-es években hozta el Afrika partjaihoz. Beszámolt arról is, hogy katonai harci kedve, fizikai állóképessége megnőtt a kakaóital fogyasztása után. Azt viszont már csak kevesekkel ismertette, hogy a bennszülöttek afrodiziákumként is használják a gyümölcsöt. A XVI. századi Spanyolországban pont ez a tulajdonsága terjedt el a királyi udvarban. Ezzel is elmélyítve az egzotikus újdonság körül kialakult misztikumot.
Alapvetően három fajtáját ismerünk. A Criollo, amelyet a kakaók királyának neveznek.
Ez a zamatos, kesernyés, egyben lágy kakaóbab nagyon érzékeny, kevésbé ellenálló a betegségekkel szemben, és a szélsőséges időjárást sem tűri. Ezért csak Közép Amerika egyes részein terem meg.
A világ kakaóbab termését a Forestero fajta adja 85%. Ez ellenállóbb fajta, de messze nem olyan zamatos mint a Criollo.
A harmadik fajta a fent említett két fajta hibridje a Trinitario.
Ez a változatos ízvilágával, zamatos fajta jól eltalált pörköléssel inkább hasonlít
„nemesebb felmenőjére” a Criollóra.
Ma már ezt a fajtát elsősorban Afrikában termesztik 68%, általunk fogyasztott csokoládék alapanyaga is innen származik.
Élettani hatásait ma már tudjuk, hogy a kakaó több mint 300-féle vegyületet tartalmaz. Jelentős a magnézium, a foszfor, réz- és káliumtartalma, továbbá számos vitamin is megtalálható benne.
A, B1, B2, B6, B12, D és E-vitamin tartalma jótékony hatással van a szervezetre.
Talán kevésbé ismert, hogy a kakaóbabból készült csokoládé élelmi-rost- tartalma szintén számottevő, a teljes tömeg 15-20 5-a is lehet.
A teobrominnak és a koffeinnek ugyanakkor élénkítő, mentális aktivitást serkentő hatása van, a legfrissebb kutatások pedig kimutatták, hogy a kakaóbab polifenol-származékot és flavonoidokat is tartalmaznak, mely vegyületek erősen antioxidáns hatásúak.
Ezen tulajdonságai miatt a növény különösen hatékony eszköze lehet a szív- és érrendszeri betegségek, illetve a rák megelőzésében.
Sokunkat a kakaóban jelen lévő fenil-etilamin vonz, egy az amfetaminhoz hasonló, a népnyelvben csak szerelemhormonnak vagy örömhormonnak is nevezett kémiai anyag.
A fogyasztók nagy többsége nem a tudományos megközelítést tartja szem előtt, mikor egy minőségi csokoládét a szájába véve élvezi az élvezi a lágy, mégis markáns kakaóízt.
Ma már létezik előírás a csokoládék kakaó-szárazanyagának minimális tartalmára, de a kakaóvajarány nincs szabályozva.
Pedig ez az arány sok esetben fontosabb, mint az ősztartalom mértéke.
A kakaóvaj mennyiségének minimálisan 30%-nak kell lennie a teljes kakaóanyag-tartalom (hagyományos nevén kakaótartalom) belül.
Ma már többen pörkölünk hazánkban is kakaóbabot. Sok próbálkozás után megtalálva az ideális időt és hőfokot, csodálatos ízharmónia hozható létre.
Hasonlóan a borokhoz, markánsan elkülöníthető a különböző fajtájú, más és más termőterületről származó kakaóbabok íze.
Mint minden élvezeti cikknél, a kakaónál (s s belőle készült csokoládénál) is fontos az örök szabály: csak kiváló minőségű terméket fogyasszuk mértékkel.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hideg, banános narancsleves

A banán igazából téli gyümölcsös, de ma már egész évben minden áruház és zöldségesbolt polcain …

Leave a Reply