KOMA

2007 nyarán alakult egy független színházi csapat, akik a KOMA nevet vették fel. Nevük, azaz a KOMA jelentése a Kortárs Magyar, tehát a mai magyar témákat viszik színpadra. Azt tudni kell, hogy állandó színpadi térrel, játszóhellyel nem rendelkeznek, előadásaikat olyan formába öntik, hogy bárhol, bármikor helyszíni megkötések nélkül megtekinthetőek, előadhatóak, de a minőség így is jelen van. Téma és darabválasztásukat nagyban befolyásolja, hogy aktuális mondanivalójukhoz keressenek megfelelő szöveget, vagy éppen írót, aki mindezt megírja, valamint a közönséget, mint egészet és az egyéneket külön-külön gondolkodásra serkentsék. Másik céljuk az, hogy fejlesszék és elősegítsék a kommunikációt az egyének életében, akik ezáltal közösséget alkothatnak, válaszokat kereshetnek, tehát fejlődhetnek. Tagjai nagyrészt fiatalok, akik a három magyar nyelvű színművészeti egyetem mindegyikértől érkeztek a társulathoz. A 10 fős művészeti csapatot technikailag Horváth Galló Árpád segíti, a társulat vezetője pedig Zrínyi Gál Vince. A társulat tagjai a következők: Derzsi Dezső, Fekete Zsolt, Jaskó Bálint, Lass Bea, Mohai Tamás, Szabó Vera, Polgár Péter, Valcz Péter, Vékes Csaba.
Repertoárjukban szerepel a Plazma, Dzsing, Fédra Fitness, Eltemendők, vagy ásni és ásni hagyni, Idill, Líra és Epika, Kisded Játékok, Café Brasil, Szuper Irma.
Tevékenységük alatt több díjban is részesültek, 2008-ban a Plazmát, 2009-ben a Fédra Fitnesst, 2010-ben pedig PoSzt versenyprogramban vettek részt. 2008-ban átvehették a legjobb 30 év alatti színésznek járó díjat megosztva, majd megkapták a Színikritikusok-díját is.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Lakner bácsi gyermekszínháza

A gyermekszínház gyermekszereplőkkel működő budapesti színház. A gyermekszínház története az 1920-as évekre nyúlik vissza, a …

Leave a Reply