Lugas és pergola

A biokertész szívesen időzik a zöldben, ezért alakít ki magának fákkal, bokrokkal körülölelt, elmélkedésre, kikapcsolódásra, pihenésre alkalmas, védett sarkot. Természetesen nem kell biokertésznek lennünk ahhoz, hogy kialakítsuk saját igényünk szerint hibátlan kertünket.
Élő, lugasszerű lombsátrat kapunk, ha félkör alakban, egymástól nyolcvan centiméterre lombhullató fákat ültetünk, majd évek folyamán a metszéssel kupolaszerű boltozatot formálunk belőlük.
A pergola gerendákból, lécekből készített építmény, amelyre növényeket futtatunk. Az így kialakuló zöld fallal szétválaszthatjuk vagy éppen összeköthetjük a kert különböző tereit. Gyakran a pihenősarkot is pergola szegélyezi.
Pihenő-, ülősarkok, játszóhelyek, gyepfelület
A pihenést és a gyermekeknek szánt, kerti játékok célját szolgáló építmények a kertnek a leglakottabb, leggyakrabban használt terei, amelyeket jól ápolt gyepfelület egészít ki.
A pihenősarok feltétlenül száraz burkolatú legyen, hogy a kertet nedves időben is nyugodtan megközelíthessük, és élvezhessük az eső áztatta növények látványát. A homokozó és a hinta a gyermekek kerti tartózkodásának kedvelt színtere. A hintát két fa közé vagy erős ágra is felszerelhetjük.
A gyepfelület megszakítás nélkül kösse össze a pihenő- és a haszonkertet.
Vadvirágos rét a ház körüli kertben
Ha kertünk elég nagy, alakítsunk ki benne zavartalanul viruló vadvirágos rétet. Ez a levegős tér a kert üde színfoltja, és számos állatfaj menedéke lesz. A rétet nyárig hagyjuk zavartalanul fejlődni; a nyár folyamán egy alkalommal, majd őszutón ismét kaszáljuk le, de ne trágyázzuk!

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hortenzia

A hortenzia a hortenziafélék népes családjába tartozó igencsak szép virágú növény. Őshazája eredetileg Ázsia volt, …

Hozzászólás