Kezdőlap / Tudomány / Mikor jelent meg az első mosógép?

Mikor jelent meg az első mosógép?

Hosszú évszázadokon keresztül a mosónők megelégedtek a folyó vizével és néhány kővel, esetleg mosóteknővel és sulykolóval. A mechanizált sulykoló1885-ben jelent meg a színen. A mosás során forró vizet lehetett használni, mivel az ember, aki ezt a gépet használta, már ebbe nem mártotta bele a kezét, és így a leforrázás veszélye sem állt fenn.
A 19. század végén megjelennek a mosógépek, amelyek hasonló elven működtek, mint azok a szerkezetek, amelyeket az ókori rómaiak a tészta keverésére használtak. Középen a függőleges henger alakú tartályokat a „bábu” felváltva forgatta mindkét oldalra,és az „ujjaival”mosta a ruhákat. Később ezekhez, a mosógépekhez egy hengert is csatlakoztattak, és így létrejött az első mechanikus centrifugával működő mosógép.
Abban az időben azonban a világon hódítani kezdett az elektromos áram. A mosás sem kerülhette el ezt a trendet. A mosógépek 1906 óta elektromossá váltak, és a belső bábut egy légcsavar vagy úgynevezett csiga helyettesítette. A negyvenes évek az USA-ban a dobos mosógépek megszületését hozták. Azok már képesek voltak saját magukat vízzel megtölteni, azt felmelegíteni, kimosni, öblíteni és centrifugázni is. A következő időszakban megjelent egy újabb lehetőség: a mosógépek programozhatóvá váltak.
A legmodernebb mosógépekhez már hozzátartozik a takarékossági trend. Így nemcsak kevesebb elektromos áramot, de kevesebb vizet is fogyasztanak.
A legújabb a gőzmosógép, amely a fentieket figyelembe véve kevesebb villamos áramot fogyaszt, energiatakarékosabb, A++ energiahatékonyságú. Megnövelt mosódob kapacitás-anélkül, hogy a mosógép mérete változna, valamint új programok, melyek a gőz erejével felfrissítik a ruhákat, kisimítják a gyűrődéseket, hatékonyabban távolítják el az allergéneket, atkákat és a lerakodott mosóport, egyszóval mindent, ami allergiát okozhat.

Ezt mindenképpen olvasd el!

A kullancsról

A kullancsnak szerte a világon közel 800 faját ismerjük. Kis hazánkban eddig 42 féle fordult …

Hozzászólás