Kezdőlap / Pénzügy / Hitel / Nyaralás hitelből

Nyaralás hitelből

A nyár beköszöntével, a szabadságolások kezdetével olyan a magyar, mint akit fejbe vertek; nyaralni, utazni kell minden áron. A (pénzügyi) korlátok mondhatni mit sem számítanak, a lényeg, hogy az agy kikapcsoljon, az otthoni nyűgök eltűnjenek, és – ha kukacoskodni akarunk – az ember gazdagabbnak látsszon, mint amilyen.

Válság ide, válság oda, jellemző, hogy júniustól egészen szeptemberig szinte elárasztják honfitársaink a Földközi-tengert, főleg Görögországot és Horvátországot. Az addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér örök igazságot pedig a magyar nem nagyon ismeri, talán csak az idősebb korosztály az, aki betartja valamelyest – persze ők átesve a ló túloldalára még ahhoz sem mernek nagyon nyúlni, amit megkeresnek.

A fenti sorok a mai napig helytállnak a magyarra nézve, mégis már látható, hogy kezdünk kicsit tudatosabbak lenni, és nem feltétlen a felső tízezer utazási szokásait igyekszünk majmolni – így egyre többen maradnak itthon, utaznak belföldre, költenek óvatosan.

Az utóbbi években azonban még a nagy utazási kedvet igyekezett meglovagolni az úgynevezett utazási kölcsön. Mindezt a szabad felhasználású, személyi kölcsönök keretében valósíthatjuk meg, aminek megvannak természetesen az árnyoldalai is. Az éves szintű 35 százalék körüli hiteldíjmutató, valamint a rövid (1-2 év) futamidő minden, csak nem jól előre átgondolt készülődés a nyarlasára. Mégis a koábbi években sok honfitársunk élt a lehetőséggel és ‘igyekezett’ akár 20-30 százalékkal is túlköltekezni, jellemzően a mának élni, a későbbi sárga csekkekkel mit sem törődve.

Ma már egyre kevesebben vesznek fel hitelt nyaralási célból, a fenti sorokat nézve teljesen egyértelmű okoból. Az okosabbak a hitel gondolatától is megrémülnek – főleg, ha nyaralásról van szó. Az olcsóbb last minute utak például már sokkal jobb alternatívát nyújtanak, persze ezekmél is általában mélyebben bele kell nyúlni az ember zsebébe. Vagy egyszerűen csak maradjunk itthon, utazzunk el pár napra a hazai vizek mellé. Higgyük el, itthon is lehet annyira jól pihenni, mint a görög tengerparton, ráadásul azt a felemlő érzést, hogy nem adósodtunk el nem veheti el tőlünk senki.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Gyorshitel

Gyorshitel igénylésére akkor van szükségünk, ha sürgősen pénzhez szeretnénk jutni, ám erre nincs más mód, …

Leave a Reply