Kezdőlap / Társadalom / Történelem / Nyilasuralom Magyarországon

Nyilasuralom Magyarországon

A németek Szálasit és híveit utolsó tartalékként vették számításba. Számukra nem a nyilasvezér személye és programja volt különösen vonzó, hanem az a körülmény, hogy több mint százezer taggal rendelkező, jól szervezett pártot uralt. Nem kevés embert korrumpált a zsidó javak birtoklása, amelyek megtartásának feltétele a német győzelem volt. Sokan váltig bíztak abban, hogy a„csodafegyverek” megfordítják a háború menetét, mások abban reménykedtek, hogy végül mégis felbomlik a Hitler-ellenes koalíció.
A németek már 1944 szeptember végétől módszeresen készültek arra, hogy államcsínnyel hatalomra juttassák Szálasit, megakadályozandó Magyarország kiválását a háborúból.
Október 15-e után megkezdődött az új hatalmi rendszer kiépítése azzal a rendeltetéssel, hogy mozgósítsa Magyarország még meglévő katonai és gazdasági tartalékait a háború folytatására.
Hitler és magyarországi megbízottai ragaszkodtak a törvényesség formai kellékeihez a jogfolytonosság látszatának megőrzése érdekében. Szálasi korábbi reményei szerint nem lehetett az ország nádora, hanem be kellett érnie a szerényebb címmel. A megfogyatkozott létszámban ülésező (372 képviselő közül 55 volt jelen) országgyűlés november 4-én megszavazta számára a kormányzói és a legfelsőbb hadúri jogokat. Minthogy ő töltötte be a miniszterelnöki tisztséget is, a magyar polgári állam történetében először egyesítette egy kézben az államfői és a kormányfői hatáskört. Így diktátori teljhatalommal rendelkezett.
A Szálasi-kormány totális mozgósítást rendelt el. A nyilas uralom a teljes anarchia és az esztelen terror időszaka volt. Százakat lőttek a Dunába és éhhalálra kárhoztatták az általuk létesített budapesti gettó lakosságát. Megindították a zsidók gyalogmeneteit Bécs felé, hogy ott építsenek ki újabb védővonalat. Amikor minden összeomlott, a határokon túl is ellenállásra kényszerítették a magyar katonákat. Százezres magyar hadsereg vonult a németekkel nyugatra.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Tenochtitlán kettős piramisa

Az aztékok fővárosának, Tenochtitlán varosának története körülbelül 10 000 évre nyúlik vissza, amikor a Mexikói-öböl …

Leave a Reply