LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
A római kanálisok jóval régebben épültek, mint a vízvezetékek. Már az i.e. 6. században elkezdték építésüket, hogy lecsapolják a mocsarakat. A kanálisok a földszinti nyilvános és magánillemhelyekig is eljutottak, ám az emeleti illemhelyek nem voltak bekötve a csatornahálózatba. A szennyvíz bonyolult csatornahálózaton keresztül távozott a városokból a tengerbe. A kisebb kanálisok egy nagy csatornában futottak össze: a „Cloaca Maxima”-ba amely a Fórumnál indult, és a Ponte Rottónál ömlött a folyóba 5 méter magas boltíven át. A rendszer 2500 évvel a megépítése után, még ma is működik.
A vizet nem tisztították, de szakemberek gondoskodtak arról, hogy jó vizű forrásokat találjanak. Ezeket úgy vizsgálták meg,hogy például megnézték, nyomot hagy-e a jó minőségű bronzvázán a ráfröcskölt víz, vagy ha felforralják és kiöntik,marad-e utána üledék,vagy milyen gyorsan fő meg benne a zöldség.
A vízhálózatot egy főhivatalnok és két helyettese felügyelte. Tisztviselők, építőmesterek, hálózati és ciszternafelügyelők tartoztak alájuk. A gyakori csatornarongálások és a vízelfolyások miatt szükség is volt az állandó felügyeletre és javításra.
A vízvezetéket kőlapokkal fedték le, hogy a víz ne szennyeződjön. Az első Római vízvezeték az „Auqua Appia”, i.e. 312-ben épült, 16 km hosszú volt, és nagyrészt a föld alatt futott. 350-ben már 1 nagyobb vezeték látta el Rómát vízzel. Amikor a vízvezetékek beértek a városba, a vizet víztornyokba”castellum”-ba juttatták, illetve ciszternákba gyűjtötték, amelyből csaknem 250 volt Rómában, a városi vízhálózat különböző pontjain.
A vizet a völgyeken általában boltíves vízvezetéken vezették, de ólom illetve cserépcsöveket is használtak a birodalom egyes részein. A csöveket a völgy lejtős szakaszán úgy fektették le, hogy felvezették a következő lejtős szakaszig. A magasabban fekvő csövekben a nagy nyomás következtében lezúduló víz áthaladt a lejtő alján, fekvő csöveken, és felpumpálódott a következő emelkedőre is.
