Kezdőlap / Művészet és kuktúra / Film / Sorsügynökség

Sorsügynökség

2011. március 31-én mutatták be George Nolfi Sorsügynökség (The Adjustment Bureau) című thrillerét Matt Damon és Emily Blunt főszereplésével.

Vajon mi irányítjuk-e a sorsunkat, vagy valami sejtelmes, láthatatlan erők manipulálnak minket? A thrillerben a főszereplő bepillant a jövőbe, amit a sors szánt neki, és ekkor rájön, hogy ő valami teljesen mást akar. Ennek elérése érdekében azonban a nyomába kell erednie a nőnek, akit szeret.

David Norrisnak (Matt Damon) – aki ifjú, sikeres politikus – mindene a munka. Nem sok választja el attól, hogy brooklyni körzetében megnyerje a választásokat, egy szerencsétlen eset miatt azonban elfordulnak tőle a hívek, s veszít a hatalomért folytatott küzdelemben. A nap nem emiatt lesz sorsfordító a számára. Megismerkedik Elise-szel (Emily Blunt), a csinos balett-táncosnővel, akivel azonban – úgy tűnik – nem találkozik többet. David képtelen a lányt kiverni a fejéből. Útjaik mégis keresztezik egymást, ekkor megragadja az alkalmat és elkéri a lány telefonszámát. Felhívni már nem tudja, mert hirtelen furcsa alakok megakadályozzák ebben.

David megtudja, hogy nem akárkikkel, hanem a Helyreigazító Iroda sors-ügynökeivel került szembe, akik minden megtesznek, hogy megakadályozzák David és Elise kapcsolatát. David két dolog közül választhat: lemond a lányról, és elfogadja a számára megírt sorsot, vagy kockáztatja az életét, hogy megszerezze a boldogságot.

rendező: George Nolfi
író: Philip K. Dick
forgatókönyvíró: George Nolfi
zeneszerző: James Horner
operatőr: John Toll

szereplők:
Matt Damon (David Norris)
Emily Blunt (Elise Sellas)
Shohreh Aghdashloo (Mrs. Norris)
John Slattery (Richardson)
Terence Stamp (Thompson)

Ezt mindenképpen olvasd el!

Harry Potter és a Halál Ereklyéi II. /mozi után/

Egy újabb filmet pipálhattam ki képzeletbeli listámon, és egy hosszú évek óta tartó sorozat végére …

Leave a Reply