Kezdőlap / Társadalom / Esküvői fotózás / Esküvői pillanatok

Esküvői pillanatok

A jól sikerült esküvői fotók örömet szereznek az egész családnak még évekkel az, vagy akár évtizedekkel is az esküvő után, hiszen örökre szóló emlékről van szó. De a fotók sikeressége nemcsak a fényképészen múlik, hanem magán az ifjú páron is. Az esküvő előtti fotózásra éppen ezért a legjobb, ha pihenten érkezünk. Emellett az esküvőn és a lakodalmon is fontos, hogy ne legyen görcsösség a párban, hogy tényleg olyanok lesznek-e majd a képek, mint azt várnák, mert ez a fotókon is meg fog látszani. Ezért törekedjenek arra, hogy ezt kizárják, inkább az ünneplésre koncentráljanak, éljék meg a nap minden örömét, ez majd a fotókon is vissza fog köszönni.
A fotók visszaadják a nap minden fontos történését, még az ifjú pár számára is szolgálhatnak meglepetésekkel, mert hiszen akármennyire is ők a főszereplői ennek a napnak, mindent ők sem láthatnak, élhetnek át.
Az esküvő előtt tisztázni kell a fotóssal minden részletet, az alábbiak néhány segítség a megfelelő helyszínről, ruháról, arról, hogy milyen szempontokat kell figyelembe venni ezek kiválasztásánál. A helyszín (házasságkötő terem, étterem) tekintetében próbáljanak meg tágas tereket találni, inkább nagyobb ablakokkal, és fehér falakkal. A minél világosabb helyszín kerüljön előtérbe, vakuval nem mindig kap elegendő fényt a kép (különösen a templomban lehet probléma). A beállított, családi fotóknál törekedjünk arra, hogy ne a napon kelljen álldogálni, hanem inkább árnyékot adó fáknál, zöldebb környezetben, ezzel elkerülhető az is, hogy a vendégek a tűző nap miatt hunyorogjanak a képeken.
A menyasszony vegye figyelembe, hogy ha nem szokott hozzá a túl erős sminkhez, most inkább olyat válasszon, mert a képeken a sminknek csak egyharmad része látszik. Egy praktikus tanács az is, hogy mivel az étteremben is készülnek képek, az italokat célszerű nem az eredeti „csomagolásban” az asztalra rakni, sokféle márka látványa nem túl felemelő a képeken.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

A jó esküvői kép kulcsa…?

Az esküvői fotózásra nagy hangsúlyt kell fektetni, hiszen nem emlékezhetünk minden apró részletre, ami megtörtént. …

Leave a Reply