Kezdőlap / Művészet és kuktúra / Film / Szeress, ha mersz

Szeress, ha mersz

Majd’ tíz éves francia romantikus filmdráma, 93 percbe sűrítve. A csajok imádni fogják, a pasik menekülnek előle, mint minden romantikával átitatott szerelmes történettől. Még akkor is, ha a szerelmi szár bújtatottnak tűnik és csak a végére válik evidenssé. De akkor kiderül, hogy végtelen és végzetes szerelemről volt szó, gyerekkortól egészen a sírig – szó szerint. Egy olyan kapcsolatról szól, ahol a szerelmes együttlét nagy részét meglepő módon nem a boldog ölelések teszik ki, hanem a vérre menő szívatások. De ez Sophie és Julien története. 24 éven át szeretik egymást, attól a pillanattól fogva, hogy gyerekként megismerkedtek egymással, mégis a legkisebb jelét sem adták egymás iránti érzéseiknek. Már első találkozásukkor véd –és dacszövetséget kötöttek, szembeszegültek mindennel és mindenkivel, még saját szüleikkel is, ha arról volt szó, hogy szét akarták választani őket. Kitaláltak maguknak egy játékot, amivel áthágtak minden szabályt, amivel tabukat döngettek, megismerték és kijátszották saját határaikat, csak hogy elfeledtessék az anyuka súlyos betegségét, hogy túléljék az osztálytársak csúfolódásait. A játék abból állt, hogy különböző feladatokat találtak ki egymásnak, amit teljesíteni kellett. „Meg mered tenni vagy nem?” És a válasz mindig az volt, hogy „Meg, hát persze.” És tényleg mindent megtettek, a legkegyetlenebb, legmegalázóbb dolgokat is. Megtagadtak minden konvenciót, nevetve okoztak fájdalmat egymásnak. Ez a játék lett a két fiatal életének értelmévé, a legfontosabb dologgá. Még akkor is, amikor a végén egyre veszélyesebbé, egyre intenzívebbé vált, amikor már arról szólt, hogy mi milyen messze tud elmenni a másik gyötrésében. Akkor már nem csak káromkodni kellett órán, vagy alsóneműt viselni a ruha fölött az egész egyetem szeme láttára. Felnőtt fejjel már egymás érzéseivel űztek kegyetlen játékot. A játék lett az életük, vagy még annál is fontosabb. De róluk aztán nem lehet azt mondani, hogy ne mertek volna szeretni.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Drágán add az életed (Die Hard)

John McClane házassága romokban hever. John egy kemény, önfejű nyomozó, akit csak a munka érdekel. …

1 hozzászólás

  1. Muszka Dorina

    Hello.
    Ez a kedvenc filmem és sajnos online már sehol sem tudom megnézni… :(((
    Valaki tudna nekem segíteni ????

Leave a Reply to Muszka DorinaCancel reply