Kezdőlap / Szabadidő és sport / Forma-1 / Újra jön a Schumacher éra?

Újra jön a Schumacher éra?

Sokan úgy vélik, hogy a Forma1 megint ugyanabba az érába kerül mikor Michael Schumaher nyerte sorra a bajnoki címeit. Erre azért van ok mivel Sebastian Vettel a 2010-év világbajnoka ebben az évben szinte nagyobb hibát egyik versenyen se követett el és legrosszabb helyezése is csak egy negyedik volt a hazai futamán, a Német nagydíjon. Az időmérő edzések alapján is mondhatjuk úgy mintha deja vunk lenne mivel a Red Bull versenyzői ezen az éven még nem vesztettek el egyetlen kvalifikációt sem. A versenyeken, az év közepén még voltak a Red Bull-nak hullámvölgyei mivel Alonso, Button, és Hamilton is tudott nyerni versenyt, de Vettel mindig, ha nem első volt, akkor is dobogóra állhatott egy verseny kivételével. Így szép lassan akkora pontelőnyre tett szert hogy már a hátralévő futamokon, amiket már nem Európában rendeznek, csak folyamatos negyedikként jönne be akkor is kezében az idei világbajnoki cím, már persze ha nem áll le az autója minden versenyen, de erre vajmi kevés esély van, mivel a Red Bull a legmegbízhatóbb autó a mezőnyben. Vettel teljesítményéből az sem vesz annyit el, hogy vetélytársai azért nincsenek szorosan mögötte mivel az év elején világbajnoki címre esélyes versenyzők, mint Button, Alonso, Hamilton és Webber rengeteget hibáztak, és nem tudtak folyamatosan kimagasló teljesítményt nyújtani, ami nem mindig a pilóták hibáin, hanem a technikán is múlt. Ezért akik nem az ifjú Német versenyzőért szorítanak azok csak remélni tudják hogy a 2012-es szezon már nemcsak a Red Bull-ról és Sebastian Vettel szárnyalásáról fog szólni, hanem a kiélezett izgalmas Forma 1-ről.

Ezt mindenképpen olvasd el!

A 2011-es Szingapúri Időmérő edzés

Amikor a mezőny Szingapúrba érkezett egy kérdés volt mindenki számára, hogy Vettel világbajnok lesz vagy …

Hozzászólás