Kezdőlap / Művészet és kuktúra / Weöres Sándor Színház

Weöres Sándor Színház

A Szombathelyen található színházat Weöres Sándorról, a híres költőről, műfordítóról és irodalomtudósról kapta. Az első színjátszással kapcsolatos emlék 1730-ból származik, amikor is egy jezsuita iskola diákjai adták elő az Arsinoe című tragédiát. Az előadás nyelve jelenetenként változott, latin, német és magyar nyelv váltotta egymást. A városban alapított ferences gimnázium növendékei már rendszeresen, évenként többször is színpadra léptek. A kőszínház építését 1878-ban kezdték meg, s egy éven belül készen is volt, a stílusa egyébként új reneszánsz. Az épület az 1945-ös bombázáskor végképp megrongálódott, helyrehozni nem lehetett. Helyére a Savaria Egyetem Központ Bölcsészettudományi Kara épült, annak falán emléktábla őrzi az egykori színház emlékét. Bár 1907-ben a város elfogadta a színház felépítésének tervét, melyet Márkus Géza tervezett, de végül soha nem épült meg. Csak 2007-ben, amikor a város közgyűlése megalapította a mostani színházat. Az intézmény 2008-ban kezdte meg működését a Hemóban, azaz a Helyőrségi Klub épületében, ez év elejétől azonban egy impozáns, a kor igényeinek megfelelő épületbe költöztek. A színházban található egy tévé- és hangstúdió is. Az alsó szinten található a próbaterem, ami Stúdiószínház is egyben. A színház megalapítása óta részt vesz a Savaria Történelmi Karneválon, ami Közép – Európa legnagyobb karneváli forgataga, hiszen évről-évre százezrek vesznek részt rajta. A teátrum tagjai ilyenkor két héten keresztül szabadtéri vígjátékkal szórakoztatja a résztvevőket.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Lakner bácsi gyermekszínháza

A gyermekszínház gyermekszereplőkkel működő budapesti színház. A gyermekszínház története az 1920-as évekre nyúlik vissza, a …

Leave a Reply