Kezdőlap / Otthon és család / Baba - mama / A bamasszázs jótékony hatása

A bamasszázs jótékony hatása

Manapság egyre gyakrabban lehet hallani, hogy az újdonsült anyukák babamasszázsra hordják gyermekeiket. Bár sokan talán egy újabb divathóbortnak tartják, vagy annyira nem tudnak róla semmit, hogy összekeverik a babatornával, valójában egy nagyon hasznos tevékenységről van szó. Nem véletlen, hogy mára Magyarországon is védőnők százai sajátítják el a babamasszázs oktatásának képességét, s adják át tudásukat az érdeklődő szülőknek.
Vajon honnan ered a babák masszírozásának története? Az ősi Indiában minden nő, illetve anya ismerte ezt a „tudományt”, hagyományként adták, s adják át mai is egymásnak a különböző fogásokat. Tulajdonképpen nem is tanulják, hanem velük születik. Az, hogy európai emberek körében is terjedni kezdett, Frederick Leboyernek köszönhető. A ma is oktatott formájában azonban Amerikában kezdte el tanítani Vimala McClure, aki létrehozta 1986-ban a Nemzetközi Babamasszázs Szövetséget (IAIM), melynek azóta 35 ország a tagjává vált. Európában a ’90-es évek elején, Magyarországon pedig 1998-ban kezdték el az oktatók képzését a nemzetközi protokoll alapján.
A technika ötvözi az indiai és a svéd masszázs elemeit, valamint alapjául szolgálnak még az agy és a test összhangját segítő jógaelemek, és a reflexológia.
A babák számára nagyon fontos az érintés, s a masszázs tulajdonképpen főként erről szól. Minden anyuka ösztönösen simogatja csecsemőjét, ami által egyfajta kommunikáció jön köztük létre, ez segíti őket abban, hogy egymásra találjanak.
A babamasszázs ezen kívül számos előnnyel rendelkezik: stabilabbá teszi a baba idegrendszerét; jobban tud tőle védekezni szervezete a betegségek ellen; serkenti a keringési- és légző rendszer működését, valamint az emésztésre is pozitívan hat; csökkennek általa a csecsemő különböző fájdalmas vagy negatív élményei (hasfájás, fogzás, betegség, fáradtság, érzelmi megrázkódtatás esetén); oldja a feszültséget, a stresszt; segít a mozgáskoordináció kialakulásában; nyugodtabbá teszi a baba alvását; kiegyensúlyozottabbá válik tőle a gyermek fejlődése, súlyának gyarapodása; megismeri általa a pozitív testérzeteket; erősíti az anya-baba közötti érzelmi kötődést; az anyukánál pedig segíti a tej mennyiségének fokozását, ami által tovább lesz képes szoptatni gyermekét.
A fentiek alapján tehát egyáltalán nem holmi hóbortról van szó, hanem a baba és a mama javát szolgáló tevékenységről. Aki teheti, bátran érdeklődjön védőnőjénél, és iratkozzon be egy babamasszázs tanfolyamra, vagy ha anyagilag ezt nem engedheti meg magának, nézzen utána az interneten, babamagazinokban (néhány helyen található leírás a fogások mikéntjéről), de a legfontosabb, hogy minél gyakrabban simogassuk gyermekeinket.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Mit válaszoljunk, ha folyton kérdez a gyerek?

Ahogy közeledik a harmadik születésnapja felé, a kisgyerek egyre többet kérdez. Kétségtelenül fárasztó az állandó …

2 hozzászólás

  1. Szia-szia!

    Nagyon jók az írásaid. Tetszenek, sok érdekes dolog van benne, tudományos, de ugyanakkor hétköznapiasan, nagyon jó olvasni őket. Kíváncsian várom mi lesz a következő téma.

    • Szia!
      Köszönöm szépen, kedves vagy!
      Már kitaláltam a következő témát is, csak a kislányom mellett nincs túl sok időm az írásra. Ennek a cikknek is látszik a címén, hogy segített (sikerült elírnom). :-)

Leave a Reply