Kezdőlap / Társadalom / Történelem / A Chilei Köztársaság

A Chilei Köztársaság

A 18. század Chile számára a szakadatlan béke és felvirágzás korszakát jelentette. A napóleoni seregek spanyolországi inváziója Chilében felerősítette a függetlenségi törekvéseket. 1810. július ll-én népi felkelés robbant ki néhány politikai fogoly Peruba szállítása miatt. Mateo de Toroy Xambrano rövid ideig tartó megbízása után a főkapitányi tisztséget az ultra-monarchista Francisco lavier de Elío töltötte be. A népi válasz nyomban bekövetkezett: szeptember 18-án, a nyílt tanácsban hazafias junta alakult, mely a korona nevében átvette a hatalmat. 1813 augusztusában a chilei csapatok Bernardo O’Higgins vezetésével csatlakoztak José de San Martín tábornok felszabadító mozgalmához. Chacabucóban (1817) és Maipúban (1818) vereséget szenvedtek a királypártiak, és Chile elnyerte függetlenségét.
Az egység jellegű liberális alkotmány, melyet O’Fiiggins hirdetett ki 1822-ben, felingerelte a föderális és konzervatívabb csoportokat, melyek az alkotmány eltörlését követelték. 1827. január 25-én, a Santiago de Chilében kirobbant forradalom Ramón Freire tábornok hatalomátvételében nyerte el csúcspontját, aki már kormányzó volt 1823-1826-ban. 1828-ban új alkotmányt hirdettek, mely decentralizálta az adminisztrációt és föderális rendszert vezetett be. A következő évben választások emelték az elnökségbe Francisco Antonio Pinto tábornokot. 1831-ben (Joaquín Prieto tábornokot nevezték ki elnökké, és Diego Portalest alelnökké. Két esztendővel később elismerték az új alkotmányt, mely 1925-ig maradt érvényben. Chile a felvirágzás hosszú korszakába lépett Valparaíso lendületes kereskedelme folytán. Az állandóságot a háború törte meg, amikor Chile legyőzte a Perui-Bolíviai Konföderációt.
1841-ben Manuel Bulnes tábornok lett az elnök, aki két egymást követő választáson is megtartotta tisztségét 1851-ig. Őt Manuel Montt követte, aki az alkotmányos rend különböző változtatási törekvéseinek elfojtása után fellendítette a gyarmatosítást, támogatta a közmunkák tervét, érvényesítette a polgári torvénykönyvet, melyet a venezuelai Andrés Bello szerkesztett. A következő kormányok folytatták ezt a haladó irányzatú utat, olyan kontinuitásban, melyet csak a régi gyarmati területeket makacsul visszakövetelő Spanyolország ellen vívott háború (1865-1866) és a Peru és Bolívia elleni csendes óceáni háború (1879-1884) szakított meg.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Járványemlék Pest-Budán

A török uralom után szomorú képet mutatott Pest-Buda közegészségügyi helyzete. Az ostrom következtében a város …

Hozzászólás