A 18. század Chile számára a szakadatlan béke és felvirágzás korszakát jelentette. A napóleoni seregek spanyolországi inváziója Chilében felerősítette a függetlenségi törekvéseket. 1810. július ll-én népi felkelés robbant ki néhány politikai fogoly Peruba szállítása miatt. Mateo de Toroy Xambrano rövid ideig tartó megbízása után a főkapitányi tisztséget az ultra-monarchista Francisco lavier de Elío töltötte be. A népi válasz nyomban bekövetkezett: szeptember 18-án, a nyílt tanácsban hazafias junta alakult, mely a korona nevében átvette a hatalmat. 1813 augusztusában a chilei csapatok Bernardo O’Higgins vezetésével csatlakoztak José de San Martín tábornok felszabadító mozgalmához. Chacabucóban (1817) és Maipúban (1818) vereséget szenvedtek a királypártiak, és Chile elnyerte függetlenségét.
Az egység jellegű liberális alkotmány, melyet O’Fiiggins hirdetett ki 1822-ben, felingerelte a föderális és konzervatívabb csoportokat, melyek az alkotmány eltörlését követelték. 1827. január 25-én, a Santiago de Chilében kirobbant forradalom Ramón Freire tábornok hatalomátvételében nyerte el csúcspontját, aki már kormányzó volt 1823-1826-ban. 1828-ban új alkotmányt hirdettek, mely decentralizálta az adminisztrációt és föderális rendszert vezetett be. A következő évben választások emelték az elnökségbe Francisco Antonio Pinto tábornokot. 1831-ben (Joaquín Prieto tábornokot nevezték ki elnökké, és Diego Portalest alelnökké. Két esztendővel később elismerték az új alkotmányt, mely 1925-ig maradt érvényben. Chile a felvirágzás hosszú korszakába lépett Valparaíso lendületes kereskedelme folytán. Az állandóságot a háború törte meg, amikor Chile legyőzte a Perui-Bolíviai Konföderációt.
1841-ben Manuel Bulnes tábornok lett az elnök, aki két egymást követő választáson is megtartotta tisztségét 1851-ig. Őt Manuel Montt követte, aki az alkotmányos rend különböző változtatási törekvéseinek elfojtása után fellendítette a gyarmatosítást, támogatta a közmunkák tervét, érvényesítette a polgári torvénykönyvet, melyet a venezuelai Andrés Bello szerkesztett. A következő kormányok folytatták ezt a haladó irányzatú utat, olyan kontinuitásban, melyet csak a régi gyarmati területeket makacsul visszakövetelő Spanyolország ellen vívott háború (1865-1866) és a Peru és Bolívia elleni csendes óceáni háború (1879-1884) szakított meg.
Címkék18. század Chilei Köztársaság Francisco Iavier Joaquín Prieto Napóleon Ramón Freire
Ezt mindenképpen olvasd el!
Tenochtitlán kettős piramisa
Az aztékok fővárosának, Tenochtitlán varosának története körülbelül 10 000 évre nyúlik vissza, amikor a Mexikói-öböl …