Kuba függetlenségért folytatott küzdelme, melyet Carlos Ma nuel de Céspedes kezdeményezett, 1868-ban vette kezdetét, olyan pillanatban, amikor Spanyolország súlyos belső gondokkal szembesült, melyek II. Izabella bukásával érték el csúcspontjukat. A hazafiak és a királypártiak szembenállása 1878 februárjában élesedett ki a zanjoni paktumban, mely véget vetett az úgynevezett tízesztendős háborúnak.
A megegyezést követő látszólagos nyugalom ellenére, egyre nőtt azoknak a kubaiaknak a száma, akik szükségesnek látták az elszakadást Spanyolországtól. 1884-ben a világpiacon zuhant a cukor ára, éppen amikor a cukorültetvényeknek nagy szükségük volt a korszerűsítő beruházásokra és helyettesíteni kellett a rabszolgamunkát. 1891-ben az Egyesült Államokba irányuló kubai export elérte a 95 százalékot.
Ilyen körülmények között, 1895. február 24-én, Antonio Maceo, Máximo Gómez és Jósé Marti vezetésével újrakezdődött a küzdelem, s a felkelők néhány hónap alatt kiterjesztették hatalmukat a sziget keleti felére. Visszaszorításukra a spanyol kormány Valeriano Weyler tábornokot küldte, aki a hazafiak ellen féktelen terrorhadjáratot indított. Ezzel egy időben, amilyen mértékben elhúzódott a háború,az Egyesült Államokban is nőtt a nyugtalanság a sziget helyzete miatt, a bevételeiket fenyegető veszély miatt. 1898-ban, a liberálisok hatalomra jutásával Spanyolországban, lehetővé vált Havannában egy autonóm kormány megalakítása, amelyet azonban a radikálisok elutasítottak.
A Maine- incidens nyomán -az Egyesült Államok hajójának felrobbantása a havannai kikötőben, amiért mindig is az észak-amerikaiakat tették felelőssé – az Egyesült Államok hadat üzent Spanyolországnak.
Május l-jén az Egyesült Államok egyik flottája megtámadta Manilát a Fülöp-szigeteken, leverte a spanyol hajórajt és elfoglalta a kikötőt. A kubai fronton a Orvéra admirális vezetése alatt álló királypárti hajórajt Santiagóban blokád alá vonta az Egyesült Államok hadserege, és június 24-én észak-amerikai csapatok szálltak partra a város közelében. Orvéra kitörést kísérelt meg, de az akcióban flottan elpusztult, miközben július 16-án az észak-amerikaiak elfoglalták Santiagót. Ugyanakkor az Egyesült Államok ellenőrzése alá vonta Puerto Ricót.
CímkékAntonio Maceo Carlos Ma nuel de Céspedes függyetlenségi háború Kuba Máximo Gómez spanyolország
Ezt mindenképpen olvasd el!
Teleki Pál öngyilkossága
London április 2-án hadüzenetet helyezett kilátásba. Gróf Teleki Pál miniszterelnök másnap hajnalban életművét, a békés …