Kezdőlap / Társadalom / Történelem / Latin Amerika a 19. században

Latin Amerika a 19. században

Antonio Jósé de Sucre tábornok vezetése alatta hazafias erők 1824. december 19-én Aya-cuchónál leverték az utolsó spanyol csapatokat, melyek megkísérelték visszafordítani a történelmet. Ez lehelten volt : a Spanyol Birodalomra,ahol soha nem nyugodott le a nap,immár növekvő éjszaka borult. Sőt új gyarmati rendszer, melyet elsősorban Nagy-Britannia testesített meg, amely készen állott arra, hogy támogassa a latin-amerikai függetlenséget, s ezzel örökre lezárja a spanyol korona terjeszkedését. Cserébe ügyes diplomáciai, gazdasági és katonai összjáték biztosította számára a mérhetetlen gazdagságot rejtő hatalmas terület feletti egyeduralmat.
Az ayacuchói csata előtt két esztendővel a felszabadító José de San Martín visszavonult a politika színteréről, hogy emigrációban fejezze be életét. Hat évvel később Amerika másik nagy felszabadítója, Simon Bolivár és maga Sucre tábornok is különös körülmények között vesztette életét, nem érve meg a független és egységes latin Amerika államának megvalósulását. A felszabadítók kontinentális terve helyett az államokra bomlott Latin Amerika függetlensége valósult meg, ahol az új országok nemcsak belső harcokban véreztek, hanem gyakran a távoli anyaországok által szított konfliktusokban is szembe kerültek egymással. Latin-Amerika belépett a modern világba, csak,hogy igazságtalansággal és mérsékelt progresszióval terhelt rendszerek között hányódva. 1898-ban Kuba, az utolsó spanyol amerikai gyarmat is felszabadult, és egy új hatalom, az Egyesült Államok jelent meg a térség politikai színterén.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Tenochtitlán kettős piramisa

Az aztékok fővárosának, Tenochtitlán varosának története körülbelül 10 000 évre nyúlik vissza, amikor a Mexikói-öböl …

Leave a Reply