LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
A régi szép időkben, amikor a férfiak még valóban férfiak voltak, a nők pedig nők, és a kígyók gondosan őrizték lyukaikat, az ismerkedés pofonegyszerű volt. A dolog úgy történt, hogy a helybeli földesúr elment az eladósorba kerülő lány apjához, hogy megbeszéljék az egyik tehén adás-vételének módját, és az áldott jó papus, hogy megolajozza az üzlet menetét, az állat mellé ráadásképpen felkínálta leánykáját. Ezt most ne szó szerint értsd, de a lényeg ez volt.
Annak idején az „Akar egy tehenet?” és az „Akar egy feleséget?” mondatok azonos jelentésű kifejezéseknek számítottak, és az emberek hallgatólagosan megegyeztek abban, hogy a szerelemnek semmi köze sincs a házassághoz. I. Erzsébet királynő idejében (1558-1603) a neveletlenség csúcsának számított, ha valaki szerelmes volt a hitvesébe. A szerelem olyan dolog volt, amiről a férfiak verseket írtak, amelyeket aztán álnéven elküldtek a szomszédjuk feleségének. Mármint az úriemberek, mert az a nő, akinek a szomszédja véletlenül a répaültető bunkók közé tartozott, nem is gondolhatott efféle romantikus dolgokra.
A házasság intézményessé válásának tulajdonképpen három, meglehetősen pragmatikus oka volt. Az első, ahogy korábban már utaltam rá, a nők és a gyermekek védelme, vagyis kétlábú állatőseink fennmaradásának biztosítása volt. A második és a harmadik ok is legalább ilyen gyakorlatias volt: a vagyonszerzés, és bizonyos, különleges emberek esetében a dinasztiák összekapcsolása.
Manapság csak két jó okunk van a házasságra: a hetyegés, és a szerelem.
