Kezdőlap / Társadalom / Történelem / A háború és népírtás kezdete

A háború és népírtás kezdete

Amint kitört a háború, minden változott, a faji megkülönböztetést és kényszerkivándorlást felváltotta a zsidónép módszeres irtása. Lengyelország lerohanása különös fontossággal bírt, ezt követő elfoglalása pedig a radikálisabb tervek megvalósítását tette lehetővé. A lengyel földön valósult meg a borzalom: a zsidóság tömeges kiirtása. Ennek a tragédiának előzményei is voltak rendeletek formájában, ezek a következők: a legelső rendelet a sárga csillag viselése volt, ezzel a zsidókat teljes mértékben szegregálták a társadalomból. Létrehozták a gettókat, amellyel egyfelől elszigetelték őket a városokban élő más fajoktól, ezáltal lassú éhhalálra ítélve őket, ezt elősegítette a legteljesebb mértékben a végkimerüléshez vezető kényszermunka. Még borzalmasabb módja a dolgoknak a spontán kivégzések, amire bárhol, bármikor sor kerülhetett, hiszen az áldozatoknak egyetlen bűnük volt, a származásuk. Vagyonukat elkobozták, ez automatikusan az államkincstárhoz került, akiket pedig elhurcoltak a koncentrációs táborokba, elkobozták minden ingó és ingatlan vagyonukat, nincstelenné tették őket, lelki kínzást is alkalmazva, hiszen sokszor egy élet munkáját vették el haláluk előtt. A tömeges kiirtásra a német-szovjet háború kirobbanásával került sor. Ekkor már szinte a lengyelországi kivégzések elmaradtak azok a „nagy ipari” módszerek mellett, melyet az USA hadba lépése eredményezett. A Wannsee-konferencián egyezség született: nem megoldás a zsidóság kitelepítése más földrésze, elsődleges cél a fizikai megsemmisítés. Ezzel megakadályozzák a zsidó közösség európai újjászületését. A végső megoldás 1940 júniusában született, amikor kimondták a zsidó nép egyértelmű deportálását, majd neki is kezdtek a haláltáborok építésének. Különböző neveket adtak nekik, de a lényeg nem változott, a gyilkosság és a halál mindenütt folyt, a zsidó népet nagyrészt kiirtották.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Perszepolisz

Perszepolisz ( a mai Takht-e Jamshid ) romjai Irén déli részén helyezkednek el. A Dareiosz …

Leave a Reply