LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Eszmények és valóság
A „polgári házasság” kifejezést kétféle értelemben szokták használni. Az egyik az anyakönyvvezető előtt megkötött, a polgári jog szerint érvényes házasságot jelent, szemben a templomi esküvő révén létrejött, csak egyházjogilag érvényes házassággal. A másik jelentés a házasságnak társadalmi tartalmára jellemző sajátosságait foglalja magába. Ez utóbbi értelemben foglalkozunk vele a következőkben, éspedig nemcsak mint a házasság történelmi fejlődésének egyik túlhaladott állomásával. Átmeneti korunkban ugyanis a polgári tartalmú házasság nem szűnt meg létezni. Ami érthető, hiszen évszázados – sőt lénycgét tekintve évezredes – hagyományokkal rendelkezik. A hagyományok ereje pedig, mint valami tehetetlenségi nyomaték, tovább viszi, fenntartja a régi beidegzéseket, szokásokat akkor is, amikor a körülmények megváltozása folytán már rég értelmetlenné váltak. Az új nemzedékek társadalmi beilleszkedésük során akaratlanul átveszik a házassági hagyományokat is – hacsak nem küzdenek ez ellen tudatosan.
Így jöhet létre az a furcsa helyzet, hogy egy szocialista társadalomban, ahol az államforma, a termelési és tulajdonviszonyok már szocialista jellegűek, az emberek magánélete, házassága még jórészt polgári hagyományokat követ. De miben is állnak ezek a hagyományok? Milyennek képzelte a polgárság az eszményi házasságot — és hogyan valósította meg? Milyen házassági szokásokat „örököltünk” szüleinktől? A hagyományos felfogás szerint a házasság polgári formája a patriarchális monogámia felel meg legjobban „az emberi természetnek”. Ezen felül az isteni gondviselés szándéka is, hogy az emberek ilyen házasságban éljenek. Még ma is ezek a fő érvei annak a törekvésnek, amely a polgári házasságot örök érvényűnek próbálta feltüntetni.
