Kezdőlap / Homeopátia / A homeopátia eredete

A homeopátia eredete

A homeopátiát Samuel Hahnemann (1755–1843) német orvos, kémikus alkotta meg 1790 és 1843 között. Hahnemann az akkoriban a malária gyógyítására sikerrel alkalmazott kininnel kísérletezve azt figyelte meg, hogy egészséges embereken a szer ugyanazokat a tüneteket produkálja, mint a betegség maga. Ekkor vonta le azt a következtetést, hogy „hasonló hasonlót gyógyít”, ez a mai homeopátiának is az alapja. Úgy vélte, ha egy szer hasonló tüneteket vált ki egy egészséges emberen, mint a betegség, akkor az a szer adott betegséget kis mennyiségben gyógyíthatja. Hahnemann arra a feltételezésre jutott, hogy minél kevesebb a hatóanyag, annál hatásosabb lehet a készítmény az adott betegségre. Ezért általában sokszorosára felhígította a szereket, illetve egy mechanikai rezgetést, ütögetést-rázogatást is használt.
Eredményeit először 1796-ban publikálta, majd ezután még hat alkalommal adott ki összefoglaló művet 1810 és 1842 között. A homeopátia gyorsan elterjedt, főként a kor brutális gyógyító eljárásainak köszönhetően, melyek nem egyszer érzelmi ellenállásokba ütköztek. Az akkoriban szokásos gyógymódok között szerepelt a hánytatás, érvágás, köpölyözés, ezekhez képest a homeopátia nagyon humánus volt, s még a mai orvostudomány mellett is a leghumánusabb megoldás.
A homeopátia másik lényeges pontja, hogy az mindig a szervezet öngyógyító képességére próbál hatni, s nem a betegség ellenszerének használják. Hahnemann idejében kb. 200 szer állt a homeopata rendelkezésére, mára már több, mint 4000-et kísérleteztek ki.
A homeopátiás szerek nem gyógyhatású készítmények. Magyarországon a készítményeket az OGYI ellenőrzi és törzskönyvezi. Jelenleg 250 homeopátiás cikkely szerepel. Magyarországon – más országok gyakorlatától eltérően – csak orvos végzettséggel rendelkező gyógyítók alkalmazhatják az alkati szeres homeopátiás módszert, a homeopátiás szerek beszerzése is gyógyszertárakhoz kötődik. Néhány patikában, ahol árusítják a homeopátiás készítményeket, gyógyszerész is adhat tanácsot, de csak a tüneti szerek – alacsony erősségben történő – választása esetében.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Homeopátia véleményei.

A homeopátia a mai orvostudományi ágazat egyik legjobban feljövő ágazata. A jelentése leegyszerűsítve olyan gyógyszerekkel …

Hozzászólás