LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
A japán zene fejlődéstörténete számtalan periódusra osztható. Az első fázis a 6. századig tartott, amikor az ország, amelyet addig klánok irányítottak, egységes birodalommá fejlődött. A fejlődés második szakasza alatt – amely 3 évszázadon át tartott – jelent meg Japánban az ázsiai kontinens zenéje és táncai, illetve a buddhizmus. Ebben az időszakban jött létre a gagaku is. A gagaku közel húszféle hangszert használ. Ezek közé tartozott például a só (bambuszsípból álló szájorgona), furulyák, dobok, gongok és csengettyűk. A fejlődés harmadik fázisa a 900 és 1573 közötti időszakra esik. Ekkor alakult ki a nó színház. A drámát, színjátszást, zenét és táncot egyesítő nó szépsége finom szimbolikájában és kifinomultságában rejlik. Végül az utolsó, negyedik fejlődési szakaszban jelent meg a citera japán változata, a koto. A kotónak 13, selyemből készült húrja van, amelyeket mozgatható lábak felett vezetnek. A hangszeren főleg nők játszottak, akik három hosszúkás elefántcsont pengetőt viselnek a jobb kezükön: egyet a hüvelykujjukon, egyet a mutatóujjon és egyet a középső ujjon. Bal kézzel fogják le a húrokat és változtatják a hangmagasságot.
A koreai zene hagyományai több mint 500 évre tekintenek vissza. Alapvetően két irányzat határozza meg, a pjong-dzsó és jóval szélesebb körben elterjedt kjemjon-dzsó. A koreai zene Sze-csong király uralkodása (1418-1450) idején ment át, a legnagyobb fejlődésen. Az uralkodó, amellett, hogy kidolgozta a koreai ábécét, a zene lejegyzésének fejlett rendszerét is megalkotta. Korea rendkívül megbecsüli zenei örökségét; napjainkban a Szöuli Nemzeti Klasszikus Zenei Intézet ápolja a hagyományokat. A legjobb zenészeket nemzeti kincsnek tekintik. A hagyományos koreai dob zene, a szamulnori hagyományai több mint ezer évesek. A szamulnori eredetileg a vidéki parasztok táncaiban gyökerezik. Még ma is táncolnak rá. Híresek még a nagy – fuvolákból, oboákból és kőharangokból álló – koreai együttesek, amelyek minden első vasárnapján szerepelnek a szöuli Ősök szentélyében. Az előadás színpompás látványt nyújt: a hangzóköveket (zengőkő, litofon) tartó masszív kereteket sárkányok és madarak alakjai díszítik gazdagon, és éles kontrasztot alkotnak és a zenészek élénk színű ruházatával. A kajakeummal, a 12 húros citerával kísérőzenét adnak vokális zenéhez, emellett szólóban is alkalmaznak; utóbbi esetben csangko (homokóra alakú dob) és tégum (fafuvola) kíséri. A kajakeum zenéje a vízesés hangjára hasonlít.