Kezdőlap / Társadalom / Történelem / A jogállam felszámolása

A jogállam felszámolása

1933. február 28-ára virradó éjjel több tízezer embert tartóztattak le, és még aznap rendeletben korlátozták a polgári szabadságjogokat. Így a Reichstag-választások a terror légkörében zajlottak le, de a nácik ennek ellenére sem szerezték meg a szavazatok abszolút többségét (a két munkáspártra még mindig 30% szavazott). A kormány ezért érvénytelenítette a kommunistákra leadott szavazatokat, letartóztatta a párt parlamenti képviselőit, majd betiltotta a pártot. Néhány hónap múlva erre a sorsra jutott a szociáldemokrata, végül az összes többi párt is. Az ellenzéki politikusokat börtönökbe és koncentrációs táborokba zárták. Feloszlatták a szakszervezeteket, és a munkásságot a náci vezetés alatt álló, a gyártulajdonosokat is magába foglaló munkafrontba szervezték. Bevezették a kötelező munkaszolgálatot, amelynek keretében az emberek milliói lényegében ingyen dolgoztak utakon és katonai építkezéseken. Néhány hónap alatt megsemmisítették a német munkásság fél évszázad alatt kiharcolt szervezkedési szabadságát.
Új agrártörvényt vezettek be, amely érintetlenül hagyta a nagybirtokot. A törvény lényege a paraszti gazdaság elaprózódását akadályozó új öröklési jog volt. Az így föld nélkül maradó parasztfiatalok számára a meghódítandó keleti élettérben ígértek földet.
Eközben ellentétek bontakoztak ki a náci táboron belül. Egyre nyilvánvalóbbá vált a különbség a párt tömegbázisát adó kispolgárság érdekei és a Hitler-kormány által ténylegesen képviselt társadalmi erők küzött. A meghirdetett „nemzeti forradalom” semmiféle változást nem hozott a kispolgári tömegeknek. Ezért az SA (a nácik félkatonai szervezete) legénysége az ígéretek valóra váltását, az ún. „második forradalmat” követelte. Az SA tömegeinek szociális, és vezetőinek hatalmi küveteléseit azonban csak a monopoltőke és a Reichswehr (a hadsereg) rovására lehetett volna teljesíteni, ez pedig távol állt Hitler terveitől. Ezért 1934. június 30-án, a„hosszú kések éjszakáján”vérfürdőt rendezett az SA vezetői körében. Ezután az SA jelentősége csökkent, helyét az SS (Schutz-Staffel = védőosztag) töltötte be.

————–

Ezt mindenképpen olvasd el!

Tenochtitlán kettős piramisa

Az aztékok fővárosának, Tenochtitlán varosának története körülbelül 10 000 évre nyúlik vissza, amikor a Mexikói-öböl …

Leave a Reply