Kezdőlap / Tudomány / A kibontakozás ciklusai

A kibontakozás ciklusai

Az atomok természetéhez hozzátartozik, hogy csak lassan bontakoznak ki. A kibontakozásnak ezt a folyamatát evolúciónak nevezzük.
Próbáljuk meg most elképzelni azt a számtalan világot, amelyen egy atomnak kell végig haladnia, amíg eléri az emberi állapotot. Mert egy atom, amíg eléri az ember szintjét, már része volt számtalan, különböző fejlettségi szinten levő naprendszernek, formák milliárdjait öltötte fel, és számtalan tapasztalatot szerzett.
Ugyanez történik a nagy földrészekkel is, így jönnek létre a nagy geológiai, fizikai, intellektuális és spirituális ciklusok. Az emberiség gyökérfajokon keresztül, és számtalan civilizációkon át nemzeteket alakítva növekszik, fejlődik, míg egy-egy csoportja újra gyengülni kezd, és lassan feloszlik. Így idővel minden nagy nemzet szétszóródik és kisebb törzsekre bomlik, amelyek már nem emlékeznek egykori nagyságukra, és fokozatosan mindig primitívebb állapotba esnek vissza, míg végül teljesen feloszlanak.
A geológusok is egyre meggyőzőbb bizonyítékokkal igazolják, hogy Földünk az ember létezésének a színhelye, és csodálatos története hatalmas jelentőségű eseményeknek a nyomait hordozza magában. Az évmilliók folyamán a bolygónk felszíne, az élet színpada, állandóan változott, de mindig az ember evolúciós tervével összhangban. Mert a Földet, amely maga is lény, és a lakóit állandó, elektromagnetikus kölcsönhatás köti össze. A sötét bőrű emberek még a fajtájuk gyermekkorát élik, de valamikor a jövőben szintén fontos szerepet fognak a világ történetében betölteni. Akkor azonban a feketék már nem lesznek feketék, mert addig még sok más emberfajtával keverednek össze. A fajták keveredésének a folyamata már meg is kezdődött, minden törvény dacára, amelyeket a fehér ember meghozott sok országban, abban a reményben, hogy megállíthatja ezt a folyamatot.

Ezt mindenképpen olvasd el!

A kullancsról

A kullancsnak szerte a világon közel 800 faját ismerjük. Kis hazánkban eddig 42 féle fordult …

Leave a Reply